Egyéb 

Kínai pénzből újulhat meg a Belgrád-Budapest vasútvonal szerbiai része

Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő ma a Szerbiai RTV-nek azt nyilatkozta, hogy decemberben Belgrádba látogat a kínai kormányfő, valamint további 16 közép- és kelet-európai állami vezető.

Azon a konferencián vesznek részt, amelyet Szerbia és Kína együttesen szervez majd. A Belgrád-Budapest vasútvonal modernizálása, amely kínai segítséggel történik majd, rendkívül nagy jelentőségű stratégiai beruházás – mondta Vučić. „Li Ko-Csiang kormányfő megértéssel viszonyult Szerbia közadósságának mértékéhez, és meggyőződését fejezte ki, hogy meg fogjuk találni a mintegy 180 kilométer hosszúságú szerbiai szakasz finanszírozásának legjobb modelljét, mivel a magyaroknak nem okoz gondot, hogy a saját 180 kilométerüket finanszírozzák” – magyarázta a kormányfő. A kínai miniszterelnök úgy értékelte, hogy Szerbia és Kína „jó barátok és partnerek, akiket hagyományos baráti viszony köt össze, és szilárd alapon nyugszik a politikai együttműködés is”. A tiencsini találkozón megállapodás született arról, hogy a két kormányfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egyetemben, aláírják a Belgrád-Budapest gyorsvasút megépítéséről szóló egyezményt.

„Egy ilyen vasútvonal kiépítése nagy előrelépést jelent, rendkívül hasznos projektumról van szó Európa gazdasági helyzetének tükrében, és bátorító jelzés lesz ez mindenki számára” – mondta Ko-Csiang, aki a találkozó végén hivatalos pekingi látogatásra invitálta Vučićot. Ezúttal Tiencsin városában találkoztak a Világgazdasági Fórum idején.

Beta nyomán

Hasonló bejegyzések