Egyéb 

Szerbia jövőre részt vesz az („elég meleg”) Eurovíziós Dalfesztiválon

a serifovic65Szerbia idén kihagyta a „melegfelvonulással” felérő Eurovíziós Dalfesztivált, de jövőre ott lesz.

A Conchita Wurst nevű osztrák kreatúra győzelmének köszönhetően a giccsparádét 2015-ben Bécsben tartják meg. Dragan Ilić, a szerb ún. közszolgálati tévé (RTS) egyik szerkesztője örömmámorban közölte, hogy hazája részt vesz a 60. jubileumi fesztiválon.

Ez a mulátság az országnak, illetve polgárainak, tehát mindannyiunknak összesen 350 ezer euróba fog kerülni. Az egymillió eurót felemésztő szodomita séta után tehát rövidesen jöhet az újabb méregdrága cirkusz.

A több mint egymillió munkanélkülit számláló szerb államnak tehát van képe tovább szórni a pénzt. Mégpedig az igénytelenség és az aberráltság népszerűsítésére.

Az RTS persze először selejtező versenyt szervez, amelyen eldől melyik bohóc mehet Bécsbe Conchitáékkal barátkozni.       

A Szerbia részvételéről szóló hírnek leginkább a homoszexuális lobbit kiszolgálók örültek meg.

Egyike közülük Vladimir Graić, aki Marija Šerifović beismerten leszbikus (és ugyanakkor radikális párti) nő számára írta az Ima (Molitva) című dalt, amely megnyerte a 2007-es fesztivált. Graić szerint feltétlenül szükséges pénzt biztosítani az eurovíziós részvételhez. Szerinte ennek elmaradása ugyanolyan lenne, mintha a szerb labdarúgó válogatott pénzhiány miatt nem szerepelne a foci Eb-n.

Jelena Karleuša turbofolk énekesnő, aki ugyan nem leszbikus, de a szerb homoszexuálisok egyik legnagyobb védelmezője és kedvence közölte: részt vesz a dalfesztivál selejtezőjén.

A képen: Marija Šerifović (jobb oldalon) a szeretőjével     

K. P.     

     

Hasonló bejegyzések