Péntekig iratkozhatnak fel a külön magyar választói névjegyzékre
Október 26-án a nemzeti tanácsok képviselőit választják meg Szerbiában. Tizenhét nemzeti közösség vesz részt a voksoláson. A tegnapi nappal bezárólag 40 lista került kihirdetésre, vannak azonban olyan kisebbségek, amelyek még nem adtak le egyetlen listát sem. A szavazóhelyek java része ugyanaz marad, mint egyéb országos választásokkor, számuk azonban valamelyest csökken. Pénteken, október 10-én a közigazgatási hivatalok munkaidejének végéig lehet feliratkozni a külön választói névjegyzékre, illetve átadni a listákat az indulóknak.
Péntek, október 10-e a végső határidő – akkor zárják le a külön választói névjegyzéket. Aki szavazni akar, addig kell feliratkoznia a névjegyzékbe, és addig adhatják át a listákat a nemzeti közösségek is. Ezután már csak az illetékes minisztérium tud rajta változtatni.
Azok, akik péntek után válnak nagykorúvá, a közigazgatási hivatalban jelentkezhetnek, majd pedig az illetékes minisztériumnál kérvényezhetik a névjegyzékbe vételüket. Ezt követően megkapják a pontos címet és időpontot, ahol majd leadhatják a voksaikat október utolsó vasárnapján.
Pannon RTV nyomán T. T.