XVI. Temerini Tökfesztivál
A kétnapos rendezvény ezúttal is Május 1-je utcában zajlott. Október 8-án reggel kilenc és délután három óra között a kertészlakban került sor a tökök reszelésére, 17 órától pedig a Lukijan Mušicki MTK képtárában megnyitották az iskolás gyermekek tökből készült munkáinak kiállítását. Aznap este hat órától a Hofy Cuki pékségben került sor a görhe és az óriásgörhe sütésére.
A fesztiválra benevezett tökök átvétele csütörtökön reggel 8 órakor kezdődött. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára 10 órakor került sor, amikor az egybegyűlt versenyzőket, vendégeket és jelenlévőket Snajder Sándor a temerini Kertbarátkör elnöke köszöntötte. Őt követően Temerin polgármestere Gusztony András, majd pedig Pásztor István a tartományi képviselőház elnöke szólt a tökfesztivál jelentőségéről. Miközben a zsűri hozzálátott a benevezett tökök méréséhez, az arrajárók megkóstolhatták a tökből készült hagyományos ételeket, valamint megtekinthették a kézművesek kiállítását. A Kertbarátkör asszonyai a görhét és a tökösrétest árulták, a vendégek pedig megkóstolhatták a birkapaprikást és az egyesület italait.
Az óriástökök versenyében Milos Dinjaški (208 kg) lett az első. Második helyezett Varga József (172,10 kg), míg a harmadik Jánosi Márton (161,80 kg). A kolbásztökök versenyében Pece Éva töktermése győzött (282 cm), második helyre Pece Sándor került (259 cm), harmadik pedig Varga István lett (243 cm). A legszebb és legötletesebb tökből készült kompozíciót a Tök jó apacs csapat állította ki, a fehér tökök kategóriájában viszont Sivić Aleksandar termése bizonyult a legnagyobbnak (34 kg).(szenttamas.rs)