Egyéb 

Dárdai: Megvan a négy pont, idén még jönnek a finnek és az oroszok

Dárdai Pál szövetségi kapitány csak novemberben beszél az esetleges folytatásról feleségével, amennyiben irányításával a magyar labdarúgó-válogatott eléri kitűzött célját, azaz a következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén legyőzi a finneket.

„A minimálisan megfogalmazott célt, a négy pontot megszereztük. Egy jó második félidőt produkáltunk Bukarestben és 90 percet szenvedtünk Feröer-szigeteken, így halál nyugodtan készülhetünk a finnek elleni hazai meccsre” – mondta a szerdai hazaérkezést követően tartott sajtótájékoztatón a szakvezető.

A 38 éves szakember kijelentette, továbbra is garantálja a finnek elleni sikert, mert ha a közönség és a csapat egymásra talál, nem tudja elképzelni, hogy ne nyerjen a nemzeti együttes Fradi-stadionban, a Groupama Arénában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy november 18-án az orosz csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a Dárdai Pál vezette válogatott.

Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke szerdán a Liszt Ferenc-repülőtéren mondta el, hogy – a korábbi orosz sajtóértesüléseknek megfelelően – a Finnország elleni, november 14-i Európa-bajnoki selejtező után négy nappal a Fabio Capello irányította orosz válogatottat fogadják a magyarok.

Dárdai Pál 2006-ban még a magyar válogatott csapatkapitányaként ilyen gólt vágott az angoloknak

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések