Egyéb 

Durva jogsértések sorozata

a kalapacs002Az ellenzéki javaslatok kiiktatása a szeptemberi ülésszak napirendjéről a parlamenti mandátumok hatalmának veresége volt – hangsúlyozta Grigorij Mesežnikov, az IVO Barometer közvélemény-kutató intézmény elnöke.

– Ez nagyon zavaró, példátlan és rossz a szlovák parlamenti rendszernek. A parlamentari demokrácia ilyen szintű megsértésére nem volt példa a mečiari időszak óta – fejtette ki.

 

 

– Senki nem vonja kétségbe a többség jogát az ellenzéki javaslatok megvitatására és elutasítására, de itt azok kiiktatásáról volt szó – folytatta. 
Ez csak az egyik olyan lépés volt, ami hozzájárult a demokratikus intézmények és a jogállamiság értékelésének romlásához 2014 harmadik negyedévében az IVO Barometer szerint.

A projektum immár hét éve értékeli a demokrácia elveinek tiszteletben tartását a közélet négy területén.

Mesežnikov értékelte az igazságszolgáltatás helyzetét is. A legfelsőbb Bíróság új elnökének megválásztását és beiktatását, és a Bírói Tanács új fejének kinevezését ígéretesnek nevezte, de szerinte ez csak az első lépés.

– Meglátjuk, milyen lépések következnek a továbbiakban – mondta.

Emlékeztetett, hogy Szlovákia már második alkalommal nem került be jelöltjeivel az Európai Emberi Jogi Bíróságba. Az Alkotmánybírósággal kapcsolatban elmondta, hogy már több éve része lett afféle politikai-intézményi szövetségnek. Hangsúlyozta, hogy már néhány éve a bírák döntéseit politikai megfontolások befolyásolták.

Negatívumként mutatott rá az Alkotmánybíróság szeptemberi döntésére, amellyel a testület eljárásjogi okokra hivatkozva nem hozott érdemi döntést az állampolgársági törvény alkotmányosságát vitató beadványról. Ez Mesežnikov szerint azt mutatja, hogy a bíróság a döntés során elsődlegesen politikai, nem pedig emberi jogi megfontolásokat vett figyelembe.

Bumm nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések