Egyéb 

Putyin Belgrádban – A disznóhús és a Fiat gépkocsik exportjáról tárgyaltak

Vlagyimir Putyin orosz államfő ma Belgrádban kijelentette, tárgyalhatnak a Fiat gépkocsik oroszországi exportjának lehetővé tételéről. Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő az orosz elnökkel folytatott tárgyalásai elején arra kérte a vendéget, hogy teremtsen fogadókészséget a Kragujevacban gyártott Fiat gépkocsik oroszországi exportjára.

„Arra kérem önöket, hogy fogadják a Kragujevacban gyártott autókat, és tegyék lehetővé ezeknek a gépkocsiknak az Orosz Föderációba történő szállítását” – fogalmazta meg kérését Vučić. Az orosz elnök kiemelte, rendkívül sikeresen alakulnak a két ország kereskedelmi kapcsolatai. A mezőgazdaságot illetően Putyin aláhúzta, kedvező pillanat a mostani, hogy Szerbia növelje oroszországi piaci jelenlétét. Az orosz befektetők eddig mintegy kétmilliárd dollárt fektettek be Szerbiába, és újabb egymilliárd dollárt kívánnak itt befektetni – ecsetelte Putyin, emlékeztetve arra, hogy a NIS, vagyis az orosz többségi tulajdonban levő Szerbiai Kőolajipari Vállalat az egyik legnagyobb adófizető Szerbiában. Hozzátette, Szerbia és Oroszország együttműködését ki lehet terjeszteni a fejlett technológiára is.

Vučić kiemelte, mind Szerbiának, mind Oroszországnak jó hír az, hogy 29,6 százalékkal növekedett a két ország árucsere-forgalma, ami az év első nyolc hónapjára levetítve 2,2 milliárd dolláros forgalmat jelent. A szerbiai miniszterelnök kiemelte, hogy Szerbia az egyetlen európai ország, amelynek lehetővé tették, hogy sertéshúst szállítson az oroszországi piacra, és ezen a téren „hihetetlen” kivitelnövekedés tapasztalható.

Beta nyomán

Hasonló bejegyzések