Egyéb 

Elképesztő: az UEFA ellenőrének érthetetlen jelentése a bukaresti román-magyar meccsről

zaszloegetesSzerdán jelent meg a hír, miszerint az UEFA fegyelmi eljárást kezdeményez a Románia–Magyarország Eb-selejtezőn a pályán és a lelátón történt események miatt. A fegyelmi bizottság a következő bűnlajstromot állapította meg.

Románia:

lelátói rendbontás

fáklyák és petárdák dobálása

lézerezés

sportszerűtlen viselkedés

Magyarország:

rasszista viselkedés

fáklyák és petárdák dobálása

zavargás a lelátón

sportszerűtlen viselkedés

Az UEFA által Bukarestbe küldött, a szigorúságáról ismert német ellenőr, Michael Kuchenbecker szerint tehát csak a magyar szurkolók voltak rasszisták.

A jelentést végigolvasva nem lehet másra következtetni, mint hogy a német ellenőr valamelyik másik találkozón lehetett jelen, vagy a kelleténél többet nyakalt a Ciuc nevű remek erdélyi nedűből. Ha, azonban mégis ott volt és nem volt merev részeg, akkor a jelentésére az egyetlen lehetséges magyarázat csupán az lehet, hogy hősünk teljesen süket és emellett bizonyára vak is.


A románok kifütyülték a magyar Himnuszt

Az még talán elképzelhető, hogy a jelek szerint erősen látássérült Kuchenbeckernek nem tűnt fel a román szurkolók magyar zászló égetése, továbbá a stadionba kiaggatott számtalan magyarellenes drapi sem. Azt viszont már tényleg nem lehet hova tenni, hogy nem észlelte, amikor 50 ezer román fütyülte ki a magyar Himnuszt. Mindezt ráadásul olyan hangerővel tették, hogy a televízió keresztül annak egy sorát sem lehetett hallani. Így tehát szinte bizton állítható: Kuchenbecker süket! Az már csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy a derék román drukkerek ezután a meccs végéig a magyarokat gyalázó rigmusokat énekeltek. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a magyar válogatottat nem is oly régen – a zászlóégetést leszámítva – hasonló kihágásokért büntetett stadionbezárásra az UEFA. De ez valamiért most már nem számított bűnnek, olyannyira nem, hogy még a jelentésben sem szerepel. 

A „korrekt” német ellenőrnek e jelentés megfogalmazása után egyetlen feladata maradt, amennyiben a látásával és a hallásával nincsen problémája. Holnap reggel bekopog az UEFA elnökének Michel Platininek az irodájába és megmondja: Teljesen hülye vagyok ehhez a munkához és szeretnék felmondani! Ez valószínűleg a románokat leszámítva tényleg mindenkinek jobb lenne. 

Jurenkó Ferenc – Jobbegyenes nyomán

T. T.

A képen: Bukarestben ég a magyar-székely zászló

Hasonló bejegyzések