Közeleg a teljes dohányzási tilalom
Nem lenne elképzelhetetlen, hogy az emberek újabb tiltakozási hullámba kezdenek: ezúttal a teljes dohányzási tilalom lehet rá az ok. 2010 óta Szerbiában tilos a munkahelyen való dohányzás. Persze, a leleményes dolgozók azért itt-ott kibújtak a törvény tilalma alól, de összességében elmondható, hogy a dohányzók száma nem csökkent az országban.
Az Európai Unió egy újabb polipcsápja ismét eléri Szerbiát is, hiszen hamarosan teljes dohányzási tilalom lép érvénybe a közterületeken, a szórakozóhelyeken, és mindenhol (a saját otthonunkat leszámítva).
Nálunk azonban nehezen elképzelhető, hogy egy dohányos egy pohár kávé mellé ne gyújtson rá, vagy akár egy kocsmában ne pöfékelhetne a sör felett. Márpedig, hamarosan bekövetkezik ez is. Eddig a nagyobb belterületű vendéglátó egységek feloszthatták dohányzó és nem dohányzó részlegekre a lokáljukat, de ennek már vége.
Érdekes, hogy a magyarországiak is irigykedve figyelték a hazai állapotokat, boldogan állapították meg, ha átjönnek a határon túlra, büntetlenül hódolhattak dohányzási élvezetüknek.
Egy felmérés szerint a szerbiai dohányosokat az kevésbé izgatja, hogy a cigis dobozokra ezentúl elrettentő szövegeket és képeket fognak elhelyezni, de a szokásaik megváltoztatása akár lavinát is indíthat el.
Már azon is sokan felháborodtak, hogy főként a nők által kedvelt slim (vékony) és a mentol ízesítésű cigarettákat is be fogják tiltani Szerbiában.
Az illetékesek szerint az emberek egészségének védelme szerepel elsősorban az indokok között. Ráadásul, a fiatalok rossz példákban részesülnek, ha lépten-nyomon dohányzó szülőkbe botlanak. Nos, hamarosan eldől, hogy hogyan, miképpen lehet majd lenyomni az újabb EU-s lépést az amúgy is frusztrált és elszegényedett polgárok torkán.
T. T.