Egyéb 

Szabadka: negyven új szociális lakás a menekültek számára?! És mi lesz az őshonos lakossággal?

a subotica03Az idei év végéig lehet pályázni az EU-s alapok azon pénzeszközeire, amelyeket a menekültügyi problémák kiküszöbölésére irányozták elő. Ha Szabadka (kényszerből) multikulti város sikeresen pályázik, negyven új szociális lakás építésébe kezdhet, amelyekbe végül menekült személyek költözhetnek majd.    

Az „áldott” unió nem kevesebb mint 330 millió eurót biztosított a menekültek lakáskérdésének megoldására. Az előző öt pályázati kör során a szerbiai községeknek 85 millió eurót ítélt oda. Szabadkának ebből semennyi sem jutott.

A városi menekültügyi hivatal ezért nagy mértékben a szerinte passzív önkormányzatot hibáztatja. A hivatal tagjai többször fordultak a városi közigazgatás illetékes szolgálataihoz, követelve a lákasok kiépítéséhez, az építőanyag beszerzéséhez vagy a falusi birtokok és tanyák megvásárlásához szükséges támogatást (persze a menekültek számára). Állítólag senki sem akarta meghallgatni javaslataikat.

Szabadka azon négy város egyike, amelyek nem egyeztek bele, hogy úgymond partnerek legyenek a menekülteknek szánt lakások kiépítésében. Például Szabadka nem óhajtott infrastrukturálisan berendezett terepet biztosítani az építkezéshez, mutatott rá Milomir Vujadinović, a szabadkai Városi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja. De nem kell félni: miután beszélt Maglai Jenő jóságos VMSZ-es polgármesterrel, gyorsan megállapodtak, hogy a város részt vesz a fent említett menekültbarát EU-s pályázat hatodik körében. Aligha kétséges, hogy az unió megértő lesz a szegény menekülteinkkel szemben. Ehhez azonban a városnak először biztosítania kell az építkezéshez szükséges parcellákat, telkeket.

Ha meg is érkeznek az uniós pénzeszközök, a városnak akkor is mindenképpen min. öt, max. tíz százalékkal hozzá kell járulnia az építési költségekhez.

A menekültek számára tervezett negyven lakás kiépítése várhatóan már a jövő év elején megkezdődik.

Az emberben felmerülnek a következő kérdések:

Hány őshonos szabadkai lakosnak megoldatlan a lakáskérdése? Ki törődik velük?

Hány menekült igazgatót, önkormányzati, közvállalati stb. tisztségviselőt számlál Szabadka?

Vajon a menekültekkel szemben alkalmazott folyamatos pozitív diszkrimináció nem vezet(ett)-e az őshonos szabadkai lakosság negatív megkülönböztetéséhez?

Milyen a menekültek részesedése a Szabadka területére vonatkozó bűnügyi statisztikában?

Hány menekült tért vissza Horvátországba és Boszniába, ahol közölték, probléma nélkül visszafogadják őket, indokolt esetekben kártérítésben is részesítik őket? Vajon a szabadkai illetékesek próbálnak-e hatni rájuk, térjenek vissza a szülőföldjükre? És ha nem, miért nem?

Hány menekültet fogadott be a VMSZ-es szabadkai városvezetés a kilencvenes években, és miért engedte meg az itteni lakosság nemzeti összetételének katasztrofális felborulását? (Persze ez utóbbi kérdésre nagyjából tudjuk a választ, de jó lenne hallani az illetékesek szájából.)

K. P.  

    

Hasonló bejegyzések