Morton Abramowitz amerikai zsidó „változtatta meg” Vučićot?
Mint ismeretes, Aleksandar Vučić, Szerbia mostani kormányfője szó szerint egyik napról a másikra változtatta meg ideológiáját és magatartását: véresszájú sovinisztából hirtelen népnyúzó neoliberális kapitalista européer lett belőle.
Egyes források szerint a „csodálatos metamorfózis” hátterében Morton Abramowitz dúsgazdag, befolyásos amerikai zsidó áll. Ha ez igaz, Abramowitz gyakorlatilag az egész szerbiai politikai vezetőséget, vagyis az ország sorsát irányítja.
Morton Abramowitz 1933-ban, New Jerseyben látott napvilágot. Szülei egy kis litván zsidó faluból emigráltak USA-ba. Apja szigorúan betartotta az ortodox zsidó szokásokat, külön rituálé keretében elvágta az állatok torkát.
Morton Abramowitz középiskolai tanulmányai után beiratkozott a Harvardi Egyetemre, ahol megszerezte a közgazdász és a történész diplomát.
Nem sokkal utána munkát kapott a State Departmentben, ahol szédítő diplomáciai karriert futott be. Nagykövet volt Thaiföldön és Törökországban. Hongkongban titkosszolgálati teendőket látott le. Továbbá a biztonsági államtitkár tanácsadója lett.
A hidegháború alatt számos amerikai elnök fordult meg a Fehér Házban, Abramowitz azonban mindvégig megmaradt tanácsadónak.
Egyáltalán nem szerepelt a médiában, háttérből működött.
Nyugdíjba vonulása után a Nemzetközi Válságcsoport igazgatóbizottságának tagja lett. Azon belül létrehozta az ún. „think tanks” (gondolkodó tankok) szervezeteket, amelyeknek elsődleges feladata volt a különböző országokban uralkodó politikai és gazdasági helyzet felmérése, elemzése.
Abramowitz eleinte elégedetlen volt az említett szervezetek munkájával. Miután Soros György Magyarországon született zsidó pénzügyi spekuláns 800 ezer dollárt fektett be a működésükbe, a szervezetek hatékonyabbá váltak.
Abramowitz figyelme idővel Jugoszláviára terelődött. Elejétől kezdve a koszovói albán lobbit támogatta. Állítólag ő beszélte rá Bill Clintont Jugoszlávia bombázására.
Elégedetlen volt a rombolás méreteivel, szerinte még keményebben kellett volna fellépni.
Amikor Tomislav Nikolić legyőzte Boris Tadićot a szerb elnökválasztáson, Abramowitz elégedett volt a változással, mert úgy vélte, Tadić túl lassan dolgozott a koszovói kérdés megoldásán.
Elképzelhető, hogy Nikolić és Vučić már korábban megkapták Abramowitztól a szükséges utasításokat és persze a támogatást. (Meg is lett az eredménye.)
A képen: Morton Abramowitz
Srbin.info nyomán K. P.