Šešelj televíziós párbajra hívta ki Vučićot
A Hágából nemrég hazatért Vojislav Šešelj csetnikvajda, a szerb radikálisok vezére televíziós párbajra hívta ki politikai fiát, Aleksandar Vučić kormányfőt.
Mint ismeretes, Šešelj és Vučić a kilencvenes években azonos lelkesedéssel folytatták háborús uszító soviniszta politikájukat.
Amikor Šešelj Hágába került, egy ideig Vučić volt a védelmét koordináló jogi csapat élén. Aztán Vučić egyik napról a másikra elárulta politikai faterját. Ez sajnos nem jelentette, hogy akár egy kicsit is javult volna, hiszen egy másik szélsőségbe sodródott: a nyugati érdekek maradéktalan kiszolgálója, a népnyúzó neoliberális kapitalizmus fanatikus követője lett.
Šešelj és Vučić ma halálos ellenségek. Rövidesen elválik, lesz-e valami a párbajukból. Šešelj rábízta Vučićra, válasszon terepet, vagyis televíziót, ahol lebonyolítanák a szócsatát.
F. F.