Sötét múlt: Vučić focihuligán (is) volt, verekedett, előállították… és büszke rá!
Mint azt mindenki tudja, Aleksandar Vučić szerb kormányfőt mintegy másfél évtizedig háborús uszító mélyszerb soviniszta retorika jellemezte. Talán kevésbé ismert az a tény, hogy nemcsak a száját járatta, hanem bizony, amikor „kellett”, öklét is használta.
Csetnik létére Vučić a Crvena zvezda (ami ugyebár vörös csillagot jelent) fanatikus szurkolója volt és maradt.
A zágrábi Globus lapnak 2008-ban adott interjúban eldicsekedte, hogy a Daliák (Delije) szurkoló csoport tagjaként 1990-ben verekedett a Dinamo drukkereivel. Az incidens Zágrábban történt, a Dinamo – Crvena zvezda focimeccs előtt, alatt és után.
Egyébként az említett hírhedt mérkőzést sokan a balkáni háborúk előjátékaként tartják számon. A tömeges bunyóban tehát az akkor még mindössze 20 éves Vučić is „helyt állt”.
Mi több, az interjúból kiderül, hogy neki és társainak éveken át több véres összetűzése akadt a Bad Blue Boys szurkoló csoport tagjaival (a Dinamo-drukkerek kemény magja). Elmondása szerint, akárhányszor vendégszerepelt a Zvezda Zágrábban, rendszerint verekedésre került sor a szurkolók között.
Vučić büszkén mesélte, hogy a zágrábi rendőrség többször előallította randalírózás miatt.
– Gyakran verekedtem, és ezt a Bad Blue Boys vezetői, Hasan, Šejtan és Sarma is jól tudják. Részt vettem a zágrábi stadionban 1990-ben kirobbant bunyóban. Tévéfelvételen is látható voltam. Krajinai szerbekkel együtt osztottuk a pofonokat, nyilatkozta Vučić a horvát lapnak.
Valaki talán azt mondaná, fiatal volt, nem tudta, mit csinál. Arra azonban aligha található mentség, hogy 18 évre rá, vagyis öt évvel a kormányfői poszt átvétele előtt dicsekedett egykori huliganizmusával.
Vajon ilyen ember vezethet egy országot? (És a VMSZ-nek cseppet sem ciki, hogy ennek az embernek a csicskája?)
Teleprompter nyomán K. P.