http://www.srbijapress.org/wp-content/uploads/2014/12/eko-juzni-tok.jpgEgyéb 

Kárpótlást kaphat Szerbia a Déli Áramlat miatt

http://www.srbijapress.org/wp-content/uploads/2014/12/eko-juzni-tok.jpgA belgrádi orosz nagykövet, Alexander Chepurin kedden azt mondta: lehetséges, hogy Szerbia kártérítést kap a Déli Áramlat építésének lefújása miatt.

„Azt hiszem, a veszteségek egy részét meg lehet téríteni. Oroszország arra fog törekedni, ahogyan az elhangzott a két ország vezetése között lezajlott beszélgetésen, hogy figyelembe vegye Szerbia érdekeit”, mondta Chepurin egy kerekasztalbeszélgetésen, ahol az ukrán válság jogi és politikai összefüggéseit vitatták meg.

Ami a kártérítést illeti, tette hozzá Chepurin, lehet szó az energiaágazatban történő együttműködésről, de mint más területeken történő beruházásokról is.

Erőteljes, határozott együttműködést szeretnénk megvalósítani. Az energetikai együttműködés nem csak a gáz – szektorra vonatkozhat, magyarázta a nagykövet, hozzátéve, hogy mindkét félnek meg kell védenie saját érdekeit és partnerként, ha nem is baráti alapon, kell cselekednie.

A nagykövet ismételten a Nyugatot hibáztatta a projekt meghiúsulásáért, ami, ahogyan mondta, ellentétes Oroszország, Szerbia, az Európai Unió és egy sor, a térségben fekvő ország érdekeivel.

Európának el kell gondolkodnia azon, hogyan tudja gázigényét kielégíteni, mivel az Ukrajnával kötött gázszállítási egyezmény 2017 december 31.- én lejár, mondta Chepurin.(Figyelő Online)

Hasonló bejegyzések