Szerb „sovén” kezekbe kerülhetnek a legjelentősebb délvidéki médiumok
Szinte az összes magánosítás előtt álló délvidéki médiaház iránt egyetlen cég érdeklődik.
Az N1 Televízió összeállítása szerint a cég tulajdonosa a 27 éves Danijel Kulačin, a Feedback Consulting & New Media Production pedig összesen kilenc délvidéki médiaház esetében jelezte a magánosítás szándékát, ezek: a Dnevnik újvidéki napilap, az Újvidéki Városi Televízió, a Nagykikinda Tájékoztatási Központ, a Törökbecsei Rádió, a Palánkai RTV, a Nagybecskereki Rádió, a Szabadkai Rádió, a Verbászi Tájékoztatási Közvállalat és a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat.
Napvilágot láttak azonban olyan hírek, hogy Kulačin cégéhez köze van a Harmadik Szerbia pártnak, amely akkor jött létre, amikor a szélsőjobboldali Dveri – most már csak egykori – tagjai úgy határoztak, az újvidéki városi hatalom részét kívánják képezni, ezért külön pártot alapítottak.
„Emlékeztetnék arra, hogy Kulačin vállalata jól láthatóan gyors üzleti sikereket valósít meg azóta, hogy a Harmadik Szerbia hatalomra került Újvidéken“ – jegyezte meg Dinko Gruhonjić, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének elnöke.
A cég egyébként már kiadója a Újvidéki Hírek (Novine novosadske) ingyenes újvidéki hetilapnak. A médiumot kiadó vállalat igazgatójaként tavaly márciusig Aleksandra Đurđev, a Harmadik Szerbia egyik alapítója, a párt újvidéki városi képviselője volt bejegyezve.
Amikor a Szabadkai Rádió magánosítási ügye kapcsán a Danijel Kulačin nevét a sajtó összekötötte a Harmadik Szerbiával, a párt közölte, a Szabadkai Rádió iránt érdeklődő vállalat tulajdonosa nem tisztségviselőjük, de még csak nem is tagjuk. Azonban a 27 éves cégtulajdonosról készült fotókon jól látszik, hogy Kulačinnak nagyon szoros a kapcsolata ezzel a politikai szervezettel, cége pedig több millió dinárt kapott az újvidéki művelődési tárcától, amelyet éppen a Harmadik Szerbia vezet.
A Kulačin által alapított szervezeteknek több millió dinárt ítélt oda pályázat útján Újvidék, azonban a projektumokban feltüntetett aktivitásoknak semmi nyoma, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy van kapcsolat Kulačin és a Harmadik Szerbia között, a pályázatok elbírálásakor pedig nemcsak a minőség volt szempont.
Az N1 Televízió megpróbált nyilatkozatot kérni Danijel Kulačintól is, mikor azonban a kérdésekről volt szó, azonnal letette a telefont. Ugyanígy a Harmadik Szerbia elnöke, Miroslav Parović sem kívánt az N1 kamerái elé állni.
VajdaságMa nyomán T. T.