Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte! (2.)
Manapság már szinte hihetetlen, hogy a meszet az építkezésen túl tartósításra is használták.
Az Érmelléken csak a módosabb gazdák használtak meszet, a szegény ember földből, fából, nádból építkezett, és a falakat is sárral vakolta, majd budaifölddel (falfestéshez használt iszapolt, sárgás agyag) mázolta be.
Kékítő
Tartósításra a tojás esetében használták.
Sokáig elállt, ha oltott mész levébe rakták, olyan lébe, amellyel a házak falát is meszelték.
Miután kiszedték a kifehéredett tojásokat és megszáradt rajtuk a vékony mészréteg, búzába rakták, ahol akár karácsonyig is friss maradt.
Csak a Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony (szeptember 8.) között megszedett tojások voltak erre alkalmasak.
Igaz, a dédnagymamák se igen tudtak erre magyarázatot adni, de ez így maradt fenn századokon keresztül, és be is igazolódott.
Mésszel a gyümölcsfák törzsét is fertőtlenítették.
Az apró oltatlan mésznek volt még egy elengedhetetlen jó tulajdonsága.
A kertekre, konyhakertekre kiszórva féregtelenítették a talajt.
Ha ősszel beleszántották a földbe, a következő esztendőben kevesebb kártevő pusztította a veteményest.
Ecet, szódabikarbóna és levendula
A szódabikarbóna, vagy ahogyan az Érmelléken nevezik, a pezsgő, a népi gyógyászaton túl (évtizedes tapasztalatokra építve gyomorégésre, gyulladásokra, rovarcsípésekre alkalmas) szagtalanításra, mosásra, fertőtlenítésre, mindemellett tűzhelyek, edények, evőeszközök, ezüstneműk tisztítására is jól bevált.
A Kárpát-medencében 1860 óta ismerik.
Felhasználhatósága szinte határtalan.
Még a tésztareceptekben is sokszor előfordul.
Az Érmelléken oly kedvelt csörögéhez és egyéb, fujtatott tésztafélékhez is ajánlatos.
Sokoldalúságát tán csak az ecet múlja felül.
Nemcsak a népi gyógyászatban, de a takarításban is kész csodaszernek számított – és számítana még ma is, ha ismernék tulajdonságait.
Az ablaküveg száz esztendővel ezelőtt az ecettől csillogott, a poharakkal, üvegkancsókkal egyetemben, mi több, a lámpaüveget is ecettel átitatott törlőkendővel tisztították.
Levendula
Az ecetet az élelmiszerek tartósításán kívül ruhabélik öblítésére is használták, mellyel nemcsak lágyabbá tették a vászonneműt, de fertőtlenítették is azt.
Az ecetes vízzel való öblítés fényes csillogást kölcsönzött a hajnak is, és nem kellett a korpásodástól sem tartania annak, aki folyamatosan alkalmazta a módszert.
Ilyen tudással bírtak az Érmellék régi asszonyai, akik embertől idegen dolgokba sosem vetettek bizodalmat.
Nekik levendulacsokor szolgált a molylepke ellen a sifonban, illetve a szúnyogokat is ez tartotta távol, a függönyökre, vagy ahogyan itt nevezték, a firhangokra tűzve.
Ettől volt illatos az ünnepi ruha is, amelyet a nagy karosláda aljáról vettek elő a templomozás idejére.
Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte!
mindenegybenblog.hu nyomán F. F.