Egyéb 

Három millió dinár értékű adomány a Szabadkai Közkórháznak

Három millió dinár értékű adományt kapott a Szabadkai Közkórház rehabilitációs osztálya.

A Szabadkai Alapfokú Ügyészség lehetőséget biztosít a kisebb szabálysértéseket elkövetett egyéneknek, hogy bírósági eljárás helyett, humanitárius célra fizessenek be egy bizonyos összeget. Az ügyészség 2013–as évi és tavalyi programja szerint is számos alkalommal támogatta ebből a pénzből a Szabadkai Közkórházat. Ez alkalommal 3 millió dinárt adományoztak az intézménynek, ezúttal a rehabilitációs osztály kapott új eszközöket. A rehabilitációs osztályon használatban lévő készülékeket még a ’70–es, ’80–as években vásárolták, így már igencsak nagy szükség volt az újításra.

Az osztályon naponta 350–400 pácienssel dolgoznak, köztük gyermekekkel és idősekkel is. Az adományból többek között termoterápiára alkalmas eszközt, vákuum kompressziós terápiához– és túlnyomásos terápiához szükséges műszert, lézert és mágnesgépet, valamint különféle áram terápiás készülékeket is vásároltak.

Szabadkai Rádió nyomán

Hasonló bejegyzések