A délvidéki székelyek is képviseltetik magukat a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségében
Közelebb hozná a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének hagyományápoló tevékenységét a fiatalabb korosztályok tagjaihoz a szövetség januárban megválasztott új elnöke, aki a szervezet eddigi sikeres programjainak folytatását is támogatja.
Elsődleges cél, hogy a szövetség legnagyobb rendezvényét, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyen évről évre a Bukovinából elszármazott népcsoportok képviselői vesznek részt Bonyhádon, továbbvigyük – mondta Asztalos Zoltán az MTI-nek. Emellett az évente meghirdetett, gyűjtéssel foglalkozó néprajzi tábort, a bukovinai székely borversenyt és a hagyományos Sebestyén Ádám székely mesemondóversenyt is megrendezik – tette hozzá.
A szövetség 32 éves, a Tolna megyei Tevelen élő új elnöke megjegyezte: a szervezethez tartozó 37 tagegyesület többségénél működik néptáncegyüttes, amelyeknek utánpótlás csoportjait mindenképpen támogatni kell. A szövetség igyekszik kapcsolatot kialakítani iskolákkal is, ahol előadásokkal – néptánccal, mesemondással, népi gyermekjátékok bemutatásával – hoznák közelebb a gyerekekhez a tradíciók ápolását.
A 2015-ben Bonyhádvarasdon rendezendő néprajzi táborba szintén fiatalokat várnak; a szövetség vezetője szerint az eddigi tapasztalatok alapján még napjainkban is kerülnek elő még nem ismert fotók, dokumentumok a bukovinai székelyek múltjából. A tábor ezt a gyűjtőmunkát van hivatva folytatni; ma már csaknem mindegyik, bukovinai székelyek lakta településen van tájház, ahol be lehet mutatni az emlékeket – tette hozzá.
A szövetség a bukovinai székelyek határon túli leszármazottaival is ápolja a kapcsolatot – mondta. A szervezetnek tagjai erdélyi és szerbiai hagyományőrző egyesületek Déváról, Csernakeresztúrról, Pancsováról, Sándoregyházáról, Hertelendyfalváról és Székelykevéről. A 12 tagú elnökségben egy-egy fő képviseli az al-dunai és az erdélyi egyesületeket, amelyek sokszor nehéz körülmények között végzik a magyarországihoz hasonló hagyományőrző tevékenységüket. A Bukovinai Találkozások jó lehetőség arra, hogy megmutassák tradícióikat Magyarországon is – jegyezte meg.
A szülőföldjükről az 1764-es madéfalvi veszedelem után Moldvába menekült, majd Bukovinában letelepedett székelyek nagyobb csoportja, mintegy 5000-en 1883-ban az Al-Dunánál találtak új otthonra. Kisebb csoportjaik visszatértek Erdélybe, és voltak kirajzások Dél-Amerikába és Kanadába is. Ha bárhol felbukkannak bukovinai székelyek leszármazottai, szívesen fogadjuk őket a szövetségben – mondta az elnök.(MTI)