Egyéb 

A szerb „bunyós Pityu” újabb marhaságai

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke élesen bírálta Deli Andort, a Fidesz délvidéki származású, egyébként VMSZ-es, európai parlamenti képviselőjét.

Azt mondta róla, hogy a magyar jobboldali szélsőségesek kiszolgálója.

Ezt megelőzően Deli azt mondta az őt bírálókról, hogy fogalmuk sincs, hogyan működik az Európai Parlament, és nem érdeklik az efféle rosszindulatú megjegyzések.

„Azt kell tudni, hogy kiktől érkeznek az efféle kijelentések. Ha ennek az ember tudatában van, akkor rögtön az is világossá válik számára, hogy ezeknek mekkora súlyuk van. Akkor tudja azt is, hogy a vádakat közlőknek mennyire nincs rálátásuk arra, mi hogyan működik a valóságban” – fogalmazott Deli.

Čanak szégyenletesnek tartja, hogy Deli, azt követően, hogy az egyik legfontosabb tisztséget látta el Délvidéken, más ország pártjának színeiben folytatta a politizálást.

A szerb „bunyós Pityu” ökörségein igazából már nevetni se lehet, inkább csak sírni.

VRTV nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések