http://www.nimrod-mohacs.hu/sites/default/files/burgonya.jpgEgyéb 

Óvatosan az online vásárlással: fényképezőgépet rendelt, három krumplit kapott

Csúnyán átverték a Svilajnacon élő PetarPaunovićot, aki a megrendelt és kifizetett digitális fényképezőgépe helyett három darab burgonyát kapott kézhez.

A 62 éves férfi csak egyike azoknak a sértetteknek, akiket online vásárlások során vernek át nap mint nap Szerbiában. A sértett duplán is szerencsétlennek mondhatja magát, hiszen a korábbi fényképezőgépe a tavaly tavasszal Szerbiában pusztító árvíz során veszett oda, ezt szerette volna most pótolni, ám a megvásárolt krumplikkal elég bajos lesz megörökítenie a fontos pillanatokat.

http://www.nimrod-mohacs.hu/sites/default/files/burgonya.jpg

A szerbiai Vesti portálnak nyilatkozva a sértett elmondta, Szerbia egyik legnagyobb adok-veszek oldalán a Kupujem-Prodajemon találta meg a régi fényképezőgépével azonos fajtájú eszközt, ezután kapcsolatba lépett az azt árúba bocsájtó felhasználóval, aki állítása szerint GornjiMilanovacon él. Miután megegyeztek, a megbeszélt módon, két nap múlva a futárszolgálat meg is hozta a 3 ezer dinár értékű csomagot, amit a sértett azonnal ki is fizetett, csak pár órával később, a kicsomagolást követően vette észre, hogy abban nem fényképezőgép, hanem három jól becsomagolt krumplit postáztak a számára.

A sértett férfi másnap a rendőrségen bejelentette az átverést és megkereste a futárszolgálatot is, ám abban PetarPaunović sem reménykedik, hogy megtalálja az őt átverő csalót, még kevésbé hisz abban, hogy viszontlátja a pénzét.

A férfi elmondta, korábban számos alkalommal vásárolt már interneten keresztül, ám először történt meg, hogy csalás áldozatává vált.

H. Á.

Hasonló bejegyzések