Egyéb 

A Jobbik látja a problémát és megoldást is javasol

jobbvonaKülső és belső kihívásokról tanácskozott a Jobbik parlamenti frakciója két napon át Tapolcán.

Vona Gábor kiemelte: a nemzetközi helyzet változásából eredő „külső kihívások” mellett a „belső kihívásról” is beszéltek, vagyis arról, hogy miként juthat kormányra és kormányozhat sikeresen a Jobbik.

A pártelnök hangsúlyozta: a Jobbik célja, hogy egy új „kódrendszert adjon” az embereknek, hiszen az MSZP és a Fidesz közötti viták nem a választók valós problémáiról szólnak, és ez kiábrándultsághoz, frusztrációhoz vezet. Hozzátette: radikális megoldások kellenek, ugyanakkor higgadt, nyugodt politizálásra van szükség.

 

Folytatni kell a párt által megkezdett néppárti folyamatot – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, hogy céljuk minél több társadalmi réteg meggyőzése arról, hogy a Jobbik által kínált program számukra is jó.

Vona Gábor szólt a kormányzati előkészítő bizottság felállításáról is, amely a párt szakpolitikai kormányzati felkészülését célozza.

A pártelnök beszélt a 2015-re meghirdetett önkéntesség évéről is, amelynek lényege, hogy a Jobbik képviselői fizetésük 10 százalékát karitatív célokra ajánlják, illetve havonta egy napot önkéntes munkával töltenek.

Vona Gábor elmondta azt is, hogy a pártja által kezdeményezett aláírásgyűjtés négy területet érint: a bevándorlás szigorítását, az ingyenes internet használatot, a férfiak nyugdíjazását 40 év munkaviszonyt követően, illetve a „béke” kérdését.

Utóbbiról szólva kiemelte: a kormánytól elvárják, minden lehetséges eszközzel egyértelműsítse Ukrajna felé, hogy a kárpátaljai magyarokat ne sorozzák be. Hozzátette: pártja azt képviseli, hogy Magyarország NATO-tagsága ellenére is maradjon semleges az ukrán konfliktus esetleges kiszélesedése ellenére is.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a Magyarországra irányuló bevándorlásról azt mondta: a valódi üldöztetést elszenvedők számára védelmet kell nyújtani, de ez a kör a bevándorlók 8-10 százalékát teszi ki csupán. Szerinte a kormány csak a „kommunikációs térben” ismerte fel a problémát, de nem történt „mérhető cselekvés”. Míg 2012-ben 2157-en nyújtottak be menedékkérelmet, addig 2014-ben csupán egy hétvége alatt 3 ezren érkeztek a zöldhatáron keresztül – mondta az alelnök.

Hozzátette: fontos lenne a határőrség visszaállítása, illetve az, hogy a menekülttáborokat tegyék zárttá, és azok lakott területeken kívül kapjanak helyet.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések