Egyéb 

Nikolić kitünteti a háborús bűnökkel vádolt Dikovićot – A civilek tiltakoztak

Az Ifjúsági Kezdeményezés az Emberi Jogokért egyesület február 15-én, vasárnap megszervezte a Vizsgálat, és nem kitüntetés elnevezésű megmozdulást, így tiltakozva az ellen, hogy a szerbiai államfő kitüntetést ad át Ljubiša Dikovićnak, a szerbiai hadsereg vezérkari főnökének.

„Amikor a Emberi Jogi Alap nyilvánosságra hozza állítását, miszerint Diković tábornoknak köze volt az 1999 áprilisában és májusában a koszovói civilek elleni bűncselekményekhez, Tomislav Nikolić államfő úgy határoz, hogy kitünteti Dikovićot a katonai egységek parancsnoklása és vezetése terén való kiemelkedő érdemeiért” – áll a szervezet közleményében.

Meglátásuk szerint Nikolić ezzel arrogánsan azt üzeni a háborús bűnökkel foglalkozó ügyészségnek, az áldozatok családjainak, valamint Szerbia minden polgárának, hogy hivatalosan is támogatja a büntetlenség politikáját. „A Tomislav Nikolić által éppen a jelen pillanatban Dikovićnak odaítélt kitüntetés a háború civil áldozatainak megcsúfolása, és sértés Szerbia azon polgárai számára, akik követelik, hogy mindenki legyen egyenlő a törvény előtt” – szögezik le a közleményben.

Az Ifjúsági Kezdeményezés az Emberi Jogokért egyesület szerint Diković nem érdemli meg az állami kitüntetést, és követelik: induljon vizsgálat ellene, hogy kiderüljön, felelős-e a civilek ellen elkövetett háborús bűnökért és ezeknek a bűncselekményeknek az eltitkolásáért.

A belgrádi Pionír parkban tartott tüntetésen nem történt atrocitás. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszín.

T. T.

Hasonló bejegyzések