Egyéb 

Kevés a kisebbségi zsaru az országban

Túl kevés a nemzeti kisebbségekhez tartozó szerbiai rendőr – panaszkodoott Pásztor István, a tartományi parlament elnöke. Azonban gyorsan hozzátette, bizonyos benne, hogy az illetékesek „azon dolgoznak, hogy ez megváltozzon.”

Nebojša Stefanović rendőrminiszter is jelen volt azon az újvidéki ülésen, ahol ez a probléma felmerült.

 

Pásztor szerint aggasztó az a tény is, hogy a szisztematizált munkahelyek nagyon kis arányban vannak betöltve a rendőrségen belül, példaként pedig Szabadkát említette, amely e tekintetben jóval a köztársasági átlag alatt van. „Ez aggasztó, különösen e terület sajátossága miatt” – szögezte le.

A ligások viszont azt emelték ki, hogy elenyészően kevés a női vezetői poszt a rendőrség és a belügyi szervek keretein belül.

Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter az ülésen délvidéki statisztikákkal hozakodott elő. A 2014. évi jelentést lobogtatta. A belügyminiszter elmondása szerint a tavaly május és november közötti időszakban 8,9 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Délvidéken, mint a 2013-as év azonos időszakában. Mint kifejtette: ebben az időszakban 36.609-ről 33.366-ra csökkent a bűncselekmények száma egy év alatt.

Hát, ez aztán „hatalmas” visszaesés!

Arról, hogy mikor és hogyan lesz több nemzetiségi rendőr Szerbiában, később nem esett szó. Ismét feleslegesen lebegtették meg ezt az évek óta húzódó problémát.

T. T.

Hasonló bejegyzések