Brüsszelben egyeztetett a Fidesz a határon túli szövetséges pártjaival
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) küldöttségének meghívására Brüsszelben egyeztettek külhoni magyar politikai szervezetek vezetői, képviselői.
A megbeszéléseken Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai és kommunikációs titkára, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetője vett részt.
A résztvevők megbeszélést folytattak a határon túli magyar képviselők európai parlamenti jelenlétében rejlő lehetőségekről és a közös érdekérvényesítésről – emelte ki a Fidesz-KDNP EP-delegációjának közleménye, amely arra is emlékeztetett, hogy saját pártjuk vagy a Fidesz-KDNP listájáról az összes nagyobb, határon túli magyar közösség juttatott képviselőt a strasbourgi uniós parlamentbe, és ez volt az első alkalom, hogy a Fidesz-KDNP EP-küldöttsége, a határon túli EP-képviselők és a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői együtt egyeztettek Brüsszelben.
Mint ismeretes, a Fidesz listáján Délvidékről Deli Andor jutott be Brüsszelbe.
MTI nyomán T. T.