Tomislav Nikolić protektori címet kap!
Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia Tomislav Nikolić szerb elnököt tiszteletbeli protektori címmel ruházza fel.
Tomislav Nikolić szerb államfő állítólag 2006-ban szerzett diplomát az újvidéki Menedzsment Karon majd mesteri fokozatot 2012-ben. Az elnökválasztási kampány során, de még a közelmúltban is azzal támadták Nikolićot, hogy megvette a diplomáit. A Szerb Radikális Párt petíciót szervez Tomislav Nikolić leváltására, többek között diplomahamisítással vádolják az elnököt.
Tomislav Nikolić 2014-ben két tudományos munkát is közzé tett. A munkák társszerzői Aleksandra Stojković, a belgrádi üzleti iskola tanára és Ljubiša Stojmirović, köztársasági képviselő valamint az újvidéki Menedzsment Kar tanára. Mindkét munka a niši Ekonomika folyóiratban jelent meg. Az egyik munka négy oldalas, a másik hét, összesen két lábjegyzete van. Az államfő kutatásaiban kizárólag szerb nyelvű forrásokat használt. A tudományos munkák közlése az egyik előfeltétele és lépcsőfoka a doktori stúdiumok beírásának.
Nikolić kétes eredetű diplomái, illetve a minapi, a szerb tévében elejtett gyöngyszeme után semmi kétség sem fér hozzá, hogy kiérdemelte a protektori címet.
Feltételezhető, hogy amint telefonvonalat kap, ezt majd posztolni fogja a Facebook-on is.
Tanjug nyomán F.J.