Egyéb 

Koszovó éve lesz 2015?

http://static.estihirlap.hu/upload/2015/03/koszovo-540x405.jpgNagyon fontos lesz az idei esztendő Koszovó számára: az Európai Unió már a nyáron aláírhatja a stabilizációs és társulási megállapodást az országgal, ráadásul Szerbiával is rendeződni látszik a viszony.

 Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Szerbia és Koszovó párbeszédével kapcsolatban kijelentette, hogy végre kell hajtani az eddigi megállapodásokban foglaltakat, és csak azt követően lehet újabb tárgyalásokat kezdeni. Elhangzott: Koszovó és Szerbia európai integrációja szempontjából is rendkívül fontos a két ország közötti viszony rendezése.

Méltatta ugyanakkor azt, hogy a szerb és a koszovói kormányfő között kiépült a közvetlen kapcsolat, és Aleksandar Vučić szerda este telefonbeszélgetést folytatott Isa Mustafával. Ez volt az első hivatalos, közvetítők nélküli beszélgetés szerb és koszovói miniszterelnök között azóta, hogy Pristina 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. Mogherini ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „az a célom, hogy ebben a folyamatban Brüsszel közvetítése feleslegessé váljon”.

A főképviselő kinevezése óta most látogatott először Pristinába, ahol az ország vezetőivel tárgyalt. Kijelentette: arra számít, hogy a koszovói parlamentben hamarosan meglesz a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság felállításához szükséges kétharmados támogatottság, Pristina ugyanis tavaly ígéretet tett a testület felállítására.

Mogherini kitért a Koszovóval szembeni vízumkényszer kérdésére is: magyarázata szerint jelenleg a helyzetértékelő jelentésre várnak, de a vízumliberalizációhoz mindenképpen megfelelő technikai alapokra van szükség. A Nyugat-Balkánon jelenleg egyedül a koszovóiaknak van szükségük vízumra az unióba való beutazáshoz.

Koszovó nemzetközi helyzete még mindig rendezetlen, függetlenségét ugyan a világ több mint száz országa elismerte, de a terület Szerbia, Oroszország, Kína, valamint öt uniós tagállam – Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus – szerint még mindig nem önálló állam.(MTI)

Hasonló bejegyzések