Egyéb 

Kamasz-panasz: a 15. Vajdasági Suliszínház Fesztivál második elődöntője

suliszinA Sulifeszt idei második elődöntőjét március 24-én rendezte meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Adán.

A fesztiválon először láthattuk a padéi Szervó Mihály Általános iskola Ványai Művészeti Csoportjának előadását, akik mindjárt tovább is jutottak. A lélek útvesztői című darab rendezője Ferencz Nacsa Xénia tanárnő.  A tizenévesek örömei, bánatai, konfliktusai jelennek meg a színpadon. A magát magányosnak érző, önmagával mindig elégedetlen tizenéves úgy érzi, senki sem figyel rá, cseteléssel, facebookozással vall szerelmet, bulizni szeret és repülni vágyik.

Az adai Cseh Károly Általános Iskola baraparti részlegének felsősei a pantomim jelenetért részesültek elismerésben. A rendező Monzák Péter és Raffai Klára tanárnő. Az elődöntő legjobb kisszínésze az adai nyolcadikos Fodor István lett. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa műve alapján, saját szöveggel és értelmezéssel összeállított előadásban nyújtott teljesítményéért nyerte el az elismerést, szerepe általános derültséget váltott ki a nézők soraiban.

A szintén adai baraparti iskola alsósai Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című műve alapján készült darabot mutatták be, Göblös Csernai Edit tanítónő a rendezésért nyert díjat. A harmadik-negyedikesek nagy álmokat szőnek a jövőre nézve és nagyon várják a felnőtt kort.

Takarics Róbert főszervező ajándékkönyvekkel jutalmazta a díjazottakat. A bíráló bizottság másik két tagjával – Jódal Rózsa írónővel és Nagy Margittal a következő, csókai elődöntőn újra találkoznak a padéi kisszínészekkel. Az anyanyelvápoló csoportok elődöntői áprilisban és májusban lesznek Csonoplyán és Muzslyán.

suliszin2

suliszin3

nm

Képek: Lukács Attila

Hasonló bejegyzések