Bűnvádi feljelentés öt határrendőr és három vámügyi hivatalnok ellen Szabadkán
A Belügyminisztérium illetékesei bűnvádi feljelentést tettek a címben említett nyolc személy ellen vesztegetés, illetve hivatalbeli pozícióval való visszaélés alapos gyanúja miatt – tette közzé a minisztérium.
A gyanúsítottakat szám szerint 12, vesztegetéssel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, ezen belül két vámost visszéléssel gyanúsítanak.
Ahogy a közlemény kifejti, a belső ellenőrzés folytatja a korrupt rendőrök kiszűrését. Azonban jelen esetben inkább arról lehet szó, hogy ezek az egyenruhások valamiért szemet szúrtak az ellenőröknek, mondjuk bizonyos módon ártottak a „cég” érdekeinek.
Ha nem így lenne, már sokkal több rendőr és vámos ülne rács mögött.
Subotica.com nyomán F.J.