Egyéb 

Felmentették a „nőstényördögöt”

a amanda knoxAz olasz semmítőszék felmentette a szobatársa megölésével vádolt, nőstényördögnek titulált amerikai Amanda Knoxot és volt olasz barátját, Raffaele Sollecitót. Ezzel véglegesen pont került a hosszú évek óta húzódó bírósági ügyre, amely nagy nyilvánosságot kapott Olaszországban és az Egyesült Államokban, illetve a világsajtóban.

A semmitőszék érvénytelenítette a legutóbb hozott elmarasztaló ítéletet, nem kis meglepetést okozva ezzel. Sokan ugyanis arra számítottak, hogy a törvényszék, még ha érvényteleníti is az első- és másodfokon hozott ítéleteket, perújrafelvételt rendel el. Ez azonban nem történt meg, így pont került a 2007 óta húzódó jogi eljárásra. A semmitőszéknek 90 napon belül közzé kell tennie döntése indoklását.

Amanda Knoxot és barátját azzal vádolták, hogy 2007-ben, halloween éjszakáján Perugiában megölték Meredith Kercher 21 éves brit diáklányt. Knox az eset idején cserediákként folytatott egyetemi tanulmányokat az olasz kisvárosban. Az áldozatot leszúrták annak az apartmannak a hálószobájában, amelyet Knox és Kercher együtt bérelt.

A vádirat szerint támadói közösülésre kényszerítették Kerchert, majd amikor kiabálni kezdett és ellenállt, megölték. A per során mindkét fővádlott ártatlannak vallotta magát. Azt állították, hogy a gyilkosság éjszakáján Sollecito otthonában voltak. Elismerték azonban, hogy marihuánát fogyasztottak, és azt mondták, emiatt nem tiszták az emlékeik.

Knoxot és Sollecitót 2009-ben első fokon, 26, illetve 25 év börtönbüntetésre ítélte a perugiai bíróság. Két évre rá a fellebbviteli bíróság kevésnek találta az ellenük felhozott bizonyítékokat, és felmentette őket, de az olasz legfőbb bíróság tavalyelőtt márciusban megsemmisítette a felmentő ítéletet, perújrafelvételt rendelt el, és átadta az ügyet egy firenzei törvényszéknek.

Amanda Knox időközben hazautazott az Egyesült Államokba, miután három évet töltött olaszországi börtönben. Hazatérve könyvet írt megpróbáltatásairól.

A két vádlottat tavaly januárban újra elítélték, Knoxot távollétében 28, Sollecitót pedig 25 év börtönre. A mostani döntéssel azonban a semmítőszék végérvényesen pontot tett az ügyre, újabb eljárás nem lesz, fellebbezésnek ugyanis nincs helye. A bűncselekmény eddigi egyetlen elítéltje az elefántcsontparti Rudy Guede, aki beismerő vallomást tett, és 2010 óta börtönben ül gyilkosságban való bűnrészesség miatt.

Az ellene hozott ítélet szerint ő fogta le az áldozatot, amikor bűntársai leszúrták.

A Seattle-ben élő Knox közleményében tudatta, hogy a végleges bírósági döntés hírére megkönnyebbült. „Az ártatlanságom tudata adott erőt nekem a megpróbáltatás legsötétebb pillanataiban” – közölte Knox.

A képen: Amanda Knox

MTI nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések