Egyéb 

Közös hadsereget épít az Arab Liga

arabian armyA katonai szövetség olyan sok módon eshet szét, hogy megszámolni is nehéz. Irán és az Egyesült Államok ellenzi, ami már önmagában is vicces.

A jemeni konfliktusra valamint az Irakban, Szíriában és Líbiában megerősödő dzsihadistákra válaszul egységes haderőt hoznak létre az Arab Liga tagjai. A döntést a szervezet 26. éves csúcstalálkozóján hirdették ki Sarm-es-Sejkben.

Az egyesült arab tankok csatamezőre gördülésére azonban még várni kell. Az első lépésben „a közös haderő megalakításával kapcsolatos szempontok tanulmányozására” hivatott magas szintű bizottságot hozzák létre. Azaz a megállapodás egyelőre elvi jellegű, a gyakorlati részletekről még egyeztetnek.

Biztonsági források szerint egy negyvenezres létszámú, elit csapatokból álló, gyors reagálású haderőről van szó, amelynek székhelye Kairóban vagy Rijádban lenne. Ezeket a csapatokat hadihajók vagy harci gépek támogatnák bevetés közben.

Mindjárt érdekesebb, ha megnézzük, ki támogatja

A csúcstalálkozó jegyzőkönyve szerint Irak fenntartásának adott hangot a tervvel kapcsolatban. Az ország vezetése ellenzi a más országok belügyeibe való katonai beavatkozást. Az MTI szerint sokan a bagdadi kormányt támogató Irán üzenetét látják ebben.

Damaszkusz is elutasította a szaúdi vezetésű koalíció jemeni hadjáratát. Szíria tagságát azonban felfüggesztették az országban zajló polgárháború miatt, így nem szavazhatott.

A jemeni hadjárat azért is érdekes ebben az ügyben, mert az iráni támogatású húszi csoportok ellen zajlik. Az Arab Liga főtitkára, Nabíl el-Arabi azonban újságírói kérdésre válaszolva tagadta, hogy az iszlám két irányzata közti törés lenne a közös haderő létrehozása és a jemeni hadjárat.

Nem csak Irán nem örül

A terv megvalósulásával kapcsolatban kételyek is felmerültek, egyes szakértők arra emlékeztettek, hogy az Arab Liga tagállamai már 1950-ben közös védelmi szerződést írtak alá, egy átfogó arab haderő azonban nem jött létre. Továbbá az említett arab ellentéteken kívül az Egyesült Államok valószínűsíthető rosszallása is akadályt jelenthet. Washington attól tarthat, hogy egy egyesült arab hadsereg potenciális veszélyt jelent Izraelre nézve.

Végül pedig Vlagyimir

Az Arab Liga csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz elnök is felszólalt. Arról beszélt, hogy a palesztinoknak joguk van egy önálló államhoz, illetve, hogy az Arab Liga törekvéseit összhangba kell hozni az ENSZ, az USA, az EU és Oroszország törekvéseivel is.

(vs.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések