Egyéb 

Éhségsztrájkja után szabadlábon a háborús bűnösséggel vádolt horvát tábornok

Válságos állapotban került kórházba a börtönben több mint három hete éhségsztrájkot folytató Branimir Glavaš háborús bűnökkel vádolt volt horvát tábornok.

A zágrábi megyei bíróság tanácsa a lapértesülés megjelenése után úgy döntött kedden Glavaš ügyvédeinek kérésére, hogy egészségügyi állapota miatt szabadlábra helyezik a tábornokot.

Glavaš 20 kilót fogyott, és továbbra is elutasítja az ételt, a gyógyszereket és az infúziót. Az orvosoknak megengedte ugyan, hogy megvizsgálják, de semmilyen segítséget nem hajlandó elfogadni. Párttársai, a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség tagjai szerint Glavaš a 26 napja tartó éhségsztrájk miatt életveszélyes állapotba került.

A horvát alkotmánybíróság januárban érvénytelenítette Glavaš nyolcéves börtönbüntetését, amelyet a horvát legfelsőbb bíróság szabott ki rá háborús bűncselekményekért. A taláros testület perújrafelvételt rendelt el. Néhány héttel szabadlábra helyezése után – március elején – a legfelsőbb bíróság elrendelte a volt tábornok újbóli letartóztatását, Glavaš pedig éhségsztrájkba kezdett.

A bíróság hétfőn 2016. május 5-ig meghosszabbította Branimir Glavaš vizsgálati fogságát, ügyvédei azonban kérelmezték, hogy, egészségügyi állapota miatt engedjék szabadon. A zágrábi megyei bíróság tanácsa méltányolta a kérést, és kedden szabadlábra helyezte. Az ügyészség azonban bejelentette, hogy fellebbezni fog a határozat ellen. 

A volt tábornok Eszék védelmét irányította a horvátországi háborúban, s a helyi média szerint „élet és halál ura” volt a Dráva-parti városban. A vádak szerint 1991-ben félkatonai alakulatot szervezett Eszéken, és szerbek elrablására, megkínzására, meggyilkolására adott parancsot alárendeltjeinek.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések