Péterréve: Lopni mentek, elgázoltak egy embert, majd a Tiszába lökték az autót
Március 28-án, szombat este az Óbecséből kivezető Péterrévei úton egy Yugo típusú személygépkocsi elgázolt egy gyalogost, majd az áldozatot hátrahagyva Péterrévére menekültek, ahol a helyi kompról a Tiszába süllyesztették az autót.
A gázolás áldozata egy harmincéves péterrévei polgár, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A cserbenhagyásos gázoló a szintén péterrévei K. T.-t a rendőrség előállította, a gyanú szerint a baleset idején a Yugoban a sofőr mellett további 6(!) személy utazott még.
Egy, a DélHír portálnak nyilatkozó péterrévei lakos elmondta, hogy a faluban terjengő hírek szerint a hét péterrévei cigány származású személy lopni indult Óbecsére szombat éjszaka, ezért zsúfolódtak be ennyien a kis méretű, szintén lopott gépjárműbe. Majd miután balesetet szenvedtek, attól tartva, hogy az áldozat az életét vesztette, elmenekültek, és a bűnjelek eltüntetése céljából a péterrévei révről a letartóztatott K. T. egy 26 éves társával a Tiszába lökte az autót.
A Tisza fenekére süllyesztett Yugot végül a tegnapi nap folyamán az óbecsei Poszeidón Búvárklub segítségével sikerült a partra vontatni.
A rendőrség K. T. ellen súlyos közlekedési baleset okozásáért és a sérült személy cserbenhagyása miatt indított eljárást, még a 26 éves társát bűnsegédlettel vádolták meg, áll a rendőrség hivatalos közleményében.
R. P.
(képek: VRTV)