Délvidéken előfordul, hogy 40 éves traktorokkal dolgoznak a gazdák – A tartomány hitellel próbál változtatni a helyzeten
A tartományi mezőgazdaságfejlesztési alap 1,2 millió euró hitelt nyújt a gazdáknak traktorvásárlásra.
Szabó József igazgató 83 szerződést adott át a termelőknek. Elmondta, hogy kedvezőek a feltételek, az évi kamat két százalék, a futamidő fél év, a kölcsönt öt év alatt kell törleszteni. Ez a hitelvonal nagyon népszerű a gazdák körében, három év alatt több mint 400 szerződést kötöttek.
Bátorító, hogy a termelők, főként a fiatalok érdekeltek az új gépek beszerzésében, mert Vajdaságban csaknem 40 éves traktorokkal is dolgoznak.
Öntözőrendszerek, üvegházak és fóliasátrak, jégvédelmi hálók, valamint hízóborjúk vásárlására is igényelhető támogatás. Már 523 kérelem érkezett – hívta fel a figyelmet Szabó József.
RTV nyomán