Négy támadót már lelőttek a kenyai túszdrámában
A radikális iszlamista csoport, Al-Shabaab fegyveresei legalább 70 emberrel végeztek, mikor csütörtökön megrohamoztak egy egyetemi campust a kenyai Garissában.
Becslések szerint legkevesebb 79-en is megsérültek a támadás során. A fegyveresek túszokat is ejtettek, ám azt nem tudni, hogy pontosan mennyit, ugyanis a campus 815 diákjából 533-ról még nem érkezett semmilyen hír. A kormány jelentése szerint a kiérkező katonáknak az túszejtőből négyet már sikerült megölniük.
Az Al-Kaidához köthető Al-Shabaab iszlamista szervezet vállalta magára a támadást, és állítják, csak a keresztény túszokat tarják fogva, a muzulmánokat szabadon engedik. Egy diák, Collins Wetangula arról számolt be, hogy amikor a fegyveresek betörtek a kollégiumába, mindenkit megkérdeztek, hogy keresztény vagy muzulmán vallású. Aki azt válaszolta, hogy keresztény, azt a helyben agyonlőtték.
A kenyai hatóságok szerint a támadókat sikerült elkeríteni az egyetem egyik épületébe. Többen elfogadhatatlannak tartják, hogy az intézményt mindössze két rendőr védte, pedig a régió közkedvelt célpontja a szélsőségeseknek.
Az Al-Shabaabhoz számos véres merénylet köthető – a leghíresebb talán a 2013 szeptemberében elkövetett támadás melynek során 63 embert öltek meg egy bevásárlóközpontban Nairobiban, további 175-öt pedig megsebesítettek.
(vs.hu nyomán)