A jobbikos politikus ismét Erdély földjére léphetett
Szávay István, a Jobbik alelnöke Szatmárnémeti és Nagyvárad után Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót. Magyarország második legerősebb pártjának alelnöke szerint elfogadhatatlan az erdélyi magyarság önrendelkezési küzdelmének nemzetbiztonsági kockázattá való nyilvánítása.
Szatmárnémeti és Nagyvárad után Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos alelnöke. A nemzetpolitikai kabinet elnöki feladatait is ellátó Szávay egy éves Romániából való kitiltását követően újra Erdély földjére léphetett, és megragadva az alkalmat látogatást tett a Bihar megyei, a Szatmár megyei, illetve a Kolozsi Jobbik csoportoknál. Kolozsváron a Jobbik Kolozs megyei csoportjának szervezőjével, Erdély Bélával tartott közös sajtótájékoztatót a Jobbik alelnöke.
A kolozsvári sajtótájékoztatón Szávay újságírói kérdésre elmondta, egy éves kitiltása elsősorban lelkileg viselte meg, szakmai téren ugyanúgy tartotta a kapcsolatot a nyolc erdélyi csoporttal, mint annak előtte. Az egyéves kitiltását teljesen indokolatlannak nevezte, mint ahogy azt a lépést is, hogy a román hatóságok segédjét a mostani határátkelésnél nem engedték az országba. Szávay jelezte, hogy úgy a maga, mint segédje kitiltásának ügyében a brüsszeli Emberi Jogok Bíróságához fog fordulni.
A jobbikos képviselő azt is nyilvánvalóvá tette, hogy személye soha semmilyen kockázatot nem jelentett Románia biztonságára nézve, ezért is döntött a román állam beperlése mellett. A Jobbik erdélyi munkáját értékelve Szávay elmondta, hogy pártja az erdélyi magyarság problémáira próbál megoldásokat találni. A párt nem valami ellen tevékenykedik, hanem valami mellett áll ki, nevezetesen a külhoni magyarság mellett. Megjegyezte, a Jobbik Erdélyben nem egy negyedik magyar párt. Nem kíván beleavatkozni az erdélyi magyar pártok életébe, ugyanakkor bármilyen jobbító kezdeményezés mögé hajlandó beállni, és partnere a kezdeményező félnek.
A politikus említést tett Emil Constantinescu volt elnök múlt heti kijelentéseiről is. Szávay meglátása szerint nem az a kétoldalú kapcsolatok kulcskérdése, hogy kevés lenne a közös ügy, hanem éppen ellenkezőleg, igenis sok közös gond van, és ezekre megoldást kell találni. Addig viszont, ameddig a román állam belügyminisztériuma közrendvédelmi és közbiztonsági kockázatnak tekinti az erdélyi magyarság önrendelkezési küzdelmét, egy sor gazdasági és egyéb természetű közös ügyet tárgyalni sem lehet.
A jobbik alelnöke kitért egy mindkét országban közösnek tekinthető problémára, a korrupcióra, megjegyezve, hogy ez Románia esetében sokkal súlyosabb gond, mint Magyarország esetében. Meglátása szerint a magyarságot veszélyforrásként feltüntető bukaresti politika célja, hogy elterelje a lakosság figyelmét a DNA által feltárt korrupciós botrányokról.
Megjegyezte, elég sajnálatos, hogy ezekben az ügyekben rendre magyar politikusok nevei is megjelennek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, nem lehet szó nélkül hagyni az olyan ügyeket, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, vagy a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János ügye. Szávay meglátása szerint bizonyos ügyeket a magyar kisebbség megfélemlítésének szándéka vezérel, ezek politikai természetűek, hiszen bizonyítékok nélkül indulnak eljárások, vagy születnek megbotránkoztató ítéletek.
A magyarországi politikus kijelentette: a Jobbik kormányra kerülésekor meg kívánják szüntetni a képviselők mentelmi jogának intézményét, valamint a korrupciós ügyekbe keveredett, törvényesen elmarasztalt politikusok büntetését is szigorítanák.
Szávay István újságírói kérdésre kijelentette, a kormányra kerülő Jobbik keményebb tárgyalópartnere lesz a román államnak a külhoni magyarság ügyében, mint az eddigi magyarországi kormányok. Kiemelte, minden okuk megvan az optimizmusra a kormányra kerülés kérdésében. A Jobbik immár nem csak Magyarország második legerősebb pártja: a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján csupán 3 százalékra van lemaradva népszerűségben a kormányzó Fidesztől. Mi több, egyedül a Jobbik volt képes az elmúlt időszakban támogatóinak számát növelni.
A Jobbik alelnöke méltatta a külhoni szervezetek tevékenységét is. Emlékeztetett a Kolozsváron februárban megrendezésre kerülő Hunyadi Mátyás hagyományőrző napokra, valamint a március 15-i kokárdaosztásra. Az utóbbi akcióval kapcsolatban megemlítette, hogy nem csak Erdélyben, de Délvidéken, Felvidéken és Kárpátalján is kokárdaosztást folytattak a Jobbik helyi csoportjai.
Itthon.ma nyomán
***
Jobbik: a magyar kormány foglaljon állást autonómia-ügyben
„A magyar kormánynak állást kell foglalnia a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájában foglaltakkal szemben és ki kell fejeznie elkötelezettségét az erdélyi magyarság önrendelkezési vágyainak támogatása mellett”, jelentette ki csütörtökön Szatmárnémetiben megtartott sajtótájékoztatóján Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti képviselője.
Szávay azt követően látogat ismét Észak-Erdélybe, pontosabban Szatmárnémetibe, Nagyváradra és Kolozsvárra, hogy lejárt a román hatóságok által elrendelt beutazási tilalma. Ezzel kapcsolatban elmondta, őt ugyan beengedték, ám személyes munkatársát feltartóztatták szerdán az országhatáron. „A mai napig nem értem, miként jelenthettem én veszélyt a román nép biztonságára. Ügyemben és asszisztensem ügyében a brüsszeli Emberi Jogok Bíróságához fogunk fordulni, ez az eljárás méltatlan egy jogállamhoz”, fogalmazott Szávay.
A politikus méltatta a Jobbik szatmárnémeti csoportjának tevékenységét, kiemelte a karácsonyi karitatív ruhagyűjtési akciót, valamint a március 15-i ingyenes kokárda-osztogatást.
Szávay szerint a Jobbik a várakozásokhoz képest gyengén szerepelt Erdélyben a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon, „de tudjuk, hogy az emberek a kettős állampolgárság lehetőségét köszönte meg a FIDESZ-nek. Számunkra azonban az elcsatolt területek magyarságának támogatása nem politikai vagy szavazatszerzési ügy, hanem belső kötelesség”, jelentette ki.
Aktuálpolitikai kérdések kapcsán két felszólítást intézett a magyar kormány felé. Egyrészt, emlékeztetett arra, hogy a határon túli magyarság támogatásáért felelős Bethlen Gábor Alap 2001 óta ugyanakkora összeggel támogatja az elszakított részek magyarságát – csakhogy ennek egynegyedét megvonták. „Ne a külhoni magyar családok fizessék a rossz gazdaságpolitika árát!”, jelentette ki Szávay.
A képviselő szót ejtett a román belügyminisztérium által napokban bemutatott 2015-2020-as román közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájáról is, amely közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését. „Felszólítom a magyar kormányt, foglaljon állást a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájában foglaltakkal szemben és fejezze ki elkötelezettségét az erdélyi magyarság önrendelkezési vágyainak támogatása mellett”.
Szávay emlékeztetett arra is, hogy a legújabb közvélemény-kutatások szerint a Jobbik népszerűsége mindössze 3%-kal marad el a FIDESZ-é mögött. Kijelentése, kormányra jutása esetén a Jobbik ötszörösére emelné a határon túli magyarok támogatására szánt összegeket és magyar cégek bevonásával igyekezne új munkahelyeket teremteni a magyarok lakta területeken.
Újságírói kérdésre válaszolva tagadta azokat a vádakat, melyek szerint a Jobbikot orosz pénzből finanszíroznánk. „Nem mi vagyunk azok, akik külföldi érdekeket szolgálunk”, jelentette ki, majd emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök pártjáról kiderült, Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter alapítványa támogatta.
A Jobbik az erdélyi magyar pártokhoz fűződő viszonya kapcsán kijelentette, hogy nyitottak bárkivel együttműködni, akik „ténylegesen a magyar érdekek képviseletét tartják szem előtt”. A politikus szerint nem volt normális dolog, amikor a FIDESZ szabályosan háborút folytatott az erdélyi magyarság által leginkább támogatott RMDSZ-szel, ám kifejtette, az sem normális, hogy az Orbán Viktor és Tőkés László hívó szavára hallgatva az EMNP-hez csatlakozókat hideg politikai számításból magukra hagyta. „Arról nem beszélve, hogy Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevű kamuintézet élén évi 1,2 milliárd forintot költ a jó ég tudja mire, pártját, az MPP-t pedig az RMDSZ platformjává degradálta a FIDESZ”, tette hozzá Szávay.
„Amennyiben a Jobbik kormányra kerül, biztosíthatok mindenkit, hogy a határon túli magyarok támogatását nem politikai szempontok szerint szervezzük majd meg, hanem a magyarság megmaradását szolgáló reális igények szerint”, összegezte mondandóját Szávay István.
Szatmár.ro nyomán
T. T.