A szélsőségesek újabb terrortámadásokkal fenyegették meg Kenyát
Rettenetes háborúval, újabb vérontásokkal fenyegette meg szombaton Kenya lakosságát a két nappal ezelőtti kenyai tömegmészárlást elkövető al-Shabaab nevű szomáliai iszlamista milícia.
„Tiltakozás nélkül belenyugodtok, hogy a kormányotok elnyomó politikát folytat, a megválasztásukkal megerősítitek ezeket az intézkedéseket. Ezért a véretekkel fogtok fizetni” – közölte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges csoport.
„Nincsenek azok az óvintézkedések, amelyek garantálhatnák a biztonságotokat és megelőzhetnének egy újabb támadást vagy vérfürdőt” – írták a kenyai népnek szóló üzenetben, hozzátéve, hogy az afrikai ország városait vérrel fogják vörösre festeni.
Fegyveresek csütörtökön 148 embert – 142 egyetemi hallgatót, három rendőrt és három katonát – öltek meg a kelet-kenyai Garissa városában, a sebesültek száma eléri a nyolcvanat, sokak állapota válságos. A biztonsági erők végeztek négy támadóval.
A terrortámadást az al-Shabaab vállalta magára, amelynek ez volt az eddigi legvéresebb támadása.
A szomáliai milícia korábban több hasonló akciót is végrehajtott Kenyában, leginkább az országnak ebben a részében, bosszúból azért, mert az Afrikai Unió békefenntartó kontingensének részeként kenyai egységek is részt vettek Szomáliában az al-Shabaab elleni műveletekben.
Újabb túlélőt találtak a mészárlás helyszínén
Két nappal a tömegmészárlás után, szombaton újabb túlélőt találtak a közel százötven emberéletet követelő kenyai terrortámadás helyszínén.
A 19 éves Cynthia Charotich kórházba szállítása után elmondta, hogy egy nagy szekrényben rejtőzött el a kelet-kenyai Garissa város egyetemét lerohanó fegyveresek elől. A fiatal lány ruhákkal takarta be magát, és több csoporttársával ellentétben a rajtaütést végrehajtó al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia embereinek parancsára sem hagyta el a búvóhelyét.
A diáklány azt hitte, hogy a terroristák még a helyszínen vannak, nem hitte el, hogy a biztonsági erők végeztek a szélsőségesekkel. „Honnan tudhatom, hogy tényleg a kenyai rendőrségtől vannak?” – kérdezte a helyszínen lévő rendfenntartóktól Cynthia Charotich, aki csak azután volt hajlandó előbújni, hogy a rendőrök megkérték az egyik tanárát, hogy beszéljen vele.
A túlélő meglehetősen fáradtnak tűnt és nagyon szomjas volt, ettől eltekintve azonban kiváló egészségügyi állapotban van. A lány a két nap alatt annyira szomjazott, hogy végül megivott egy flakon sminklemosót.
(MTI nyomán)