MilanoEgyéb 

Bírót öltek egy milánói bíróságon

MilanoLelőtte a perét tárgyaló bírót egy férfi egy milánói bíróságon, és másik két emberrel is végzett. Kiszökött a bíróság épületéből, motoron menekült, a rendőrök végül elfogták. 

A feltételezett elkövető, Claudio Giardiello a bíróság egyik tárgyalótermében nyitott tüzet. A tárgyalásnak ő volt a vádlottja, szándékos csődokozás miatt állt bíróság előtt. A férfi 4-5 lövést adott le.

A tárgyalást vezető bíró, egy ügyvéd valamint egy tanú belehalt sérüléseibe. Többen megsebesültek, ketten közülük súlyosan. A szomszédos termekben levők közül a lövések hallatára többen a földre vetették magukat, mások megpróbálták eltorlaszolni az ajtókat.

A tettes először megpróbálta elbarikádozni magát a labirintusszerű épület egyik emeletén, majd az épület kiürítése közben ő is elhagyta a bíróságot és motoron menekült a helyszínről. A hatóságok átfésülték az épületet és ezen kívül is keresték a szökésben levő férfit. 

Végül a Milánótól 25 kilométerre fekvő Vimercante városban fogták el. Egyelőre nem tudni, hogy az elkövető hogyan tudott fegyvert bevinni a milánói bíróság épületébe, amelynek bejáratánál mindenkit tüzetesen, fémdetektorral ellenőriznek. Feltételezik, hogy az egyik személyzeti bejáraton át jutott be az épületbe.

Origo nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések