Egyéb 

Csökkent a szerbiai alapkamat

http://www.eutax.hu/media/kesedelmi-kamat.jpgAz alacsony infláció és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt a szerb központi bank (NBS) csütörtökön úgy döntött, hogy március után ismét kamatot csökkent.
 
A szerb központi bank 50 bázisponttal, 7 százalékra mérsékelte az alapkamatot, miután márciusban is 50 bázispontú kamatcsökkentést hajtott végre.

A szerb statisztikai hivatal április 14-én ismerteti a márciusi inflációra vonatkozó adatot. Februárban az éves infláció 0,8 százalék volt a januári 0,1 százalék után. A szerb központi bank 4 százalékban határozta meg az inflációs célértéket, amelytől másfél százalékponttal lehet eltérni pozitív, illetve negatív irányba.

Januárban még 0,2 százalékos fogyasztói árcsökkenést jegyeztek fel havi összevetésben, februárban már 0,9 százalék volt az áremelkedés.

A kormány várakozása szerint a szerb gazdaság 0,5 százalékkal csökken az idén a tavalyi 1,8 százalékos mérséklődés után.(MTI)

Hasonló bejegyzések