sungalEgyéb 

A Nap a Tejútrendszer „kései” gyermeke

sungalErre a következtetésre jutottak a Texasi A&M Egyetem csillagászai, akik csaknem kétezer, a galaxisunkhoz hasonló csillagvárost térképeztek fel.

A projekt keretében egyaránt végeztek vizsgálatokat a látható fény, az ibolyántúli és az infravörös tartományban, a felvételeket a NASA Hubble- és Spitzer-űrteleszkópjai, az Európai Űrügynökség Herschel-csillagászati műholdja, valamint földi telepítésű távcsövek segítségével készítették.

 

A „galaxisszámlálás” során az eddigi legteljesebb képet alkották meg arról, hogy miként fejlődtek az elmúlt 10 milliárd év során a csillagvárosok.

Mint kiderült, a Tejútrendszerhez hasonló galaxisok a kezdet kezdetén kis csillaghalmazok voltak, amelyek hatalmas étvággyal rendelkeztek, óriási mennyiségekben „habzsolva” a gázokat. „Falánkságuk” valóságos babyboomot eredményezett, csillagtermelékenységük a mai ráta harmincszorosa volt.

A Nap azonban a Tejútrendszer „kései” gyermeke, hiszen nem egészen 5 milliárd évvel ezelőtt született, amikor a csillagtermelési ráta a korábbi töredékére zsugorodott.

A születés időpontja végső sorban azonban kedvezőnek bizonyult, hiszen nagy valószínűséggel ennek köszönhető a Naprendszer létrejötte. A hidrogénnél és a héliumnál nehezebb elemek ugyanis a galaxisfejlődés kései szakaszában voltak bőségesen jelen, amikor a masszív csillagok ellobbanásával a Tejútrendszert elárasztották a bolygók képződéséhez szükséges „építőanyagok”.

„Vizsgálatunk alapján képet kaphattunk arról, hogy milyen lehetett a Tejútrendszer a távoli múltban. Kiderült, hogy a galaxisok az elmúlt 10 milliárd év alatt hatalmas átalakuláson mentek át, s az őket benépesítő csillagok többsége életük első 5 milliárd évében képződött” – hangsúlyozta Casey Popovich, a tanulmány vezető szerzője.

Illusztrációnkon a kis nyíl mutat a mi Napunkra.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések