Kevesebb orosz képviselő lehet a NATO-ban
Az Észak-atlanti Szövetség Szervezete pénteken csökkentette Oroszország brüsszeli NATO-képviseletének létszámát, legfeljebb 30 főt engedélyezve.
Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes „nagyon különösnek és erősen a hidegháború időszakára emlékeztetőnek” nevezte az intézkedést a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
Carmen Romero NATO-szóvivő pénteken hangsúlyozta, hogy az intézkedés a NATO-val partneri viszonyban álló mind a 41 országra vonatkozik. A csökkentés viszont csak Oroszországot érinti, amelynek a NATO-képviselete mintegy 50 fő, az összes többi országnál a létszám kevesebb mint 30.
Noha a Krím tavaly márciusi orosz bekebelezése óta megromlott a szövetség és Moszkva kapcsolata, Romero hangsúlyozta, hogy a következő 9 hónapban életbe lépő intézkedés gyakorlati jellegű, nem Oroszország ellen irányul. Hozzátette, hogy az orosz nagykövet és a küldöttség másik három tagja továbbra is kíséret nélkül látogathatja a NATO intézményeit.
A NATO 2009-ben kémkedés vádjával kiutasított két orosz diplomatát a NATO brüsszeli központjából.
(MTI nyomán)