Szerbiából tömegesen menekülnek az emberek (+ videó)
Számos délvidéki családban felmerül az elvándorlás kérdése. A statisztikai adatok pedig lesújtóak. Arról, hogy ennek a jelenségnek mi lehet a hosszútávú hozadéka, a szakemberek is csak találgatnak. Mi tudjuk…
Az elvándorlás kérdése kortól és nemzeti hovatartozástól függetlenül érinti a szerbiai lakosságot. Azonban főként az egyetemet végzett, fiatal szakemberek mennek el.
A statisztikai adatok szerint Szerbiából évente 100 ezren költöznek el.
– Állítom, hogy a mi közösségünkben, államunkban, a Szerb Köztársaságban, az elkövetkező húsz évben nem lehet stabil életet biztosítani. S a fiatalok, akik most 20-30 évesek még 20-30 évet várjanak a jobb életre? Annak nincs értelme – mondja Lazo Vojnić Hajduk, publicista.
Gábrity Molnár Irén szociológus szerint a fiatal szakembereken túl a kisgyermekes családok közül is sokan elmennek. Mint mondja, ez komoly demográfiai deformációt okoz. Az EU-n belül létezik a szakemberi migráció fogalma is, amely egyelőre a Kárpát-medencén belül nem tapasztalható.
A szociológus szerint azonban Szerbia az európai uniós csatlakozásig nem lehet vonzó a szakképzett fiatalok számára. A kevésbé borúlátó vélemények szerint azonban a mezőgazdaság, a gasztronómia, a turizmus és a kultúrturizmus terén több lehetőséget is rejt az ország a fiatalok számára.
Véleményem szerint azonban Szerbia csak azoknak biztosít lehetőséget, akik megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek, akik adott esetben képesek lopni, csalni, hazudni. Bármennyire is durván hangzik, sajnos ez az igazság. Nem a diploma segít az előremozdulásban, hanem az a „képesség”, hogy bizonyos társadalmi normákat (amelyek máshol természetesek) megkerülve, akár mások kárára is is tudjunk érvényesülni.
Akinek pedig ehhez nincs gyomra, az továbbáll.
PannonRTV nyomán F.J.