Egyéb 

Délvidéknek köszönheti a magyar gazdaság, hogy átvészelte az orosz embargót

http://magyarhirlap.hu/mh/webimage/4/2/5/5/wimage/embargo576x356.jpgBudai Gyula miniszteri biztos szerint a magyar cégek annak köszönhetően tudták átvészelni az orosz embargó negatív hatásait, hogy a környező országokban sikerült azt az árufelesleget elhelyezni, amely egyébként a magyar belső piacon jelent volna meg.

Magyarország és Szerbia között dinamikusan fejlődik a kereskedelmi forgalom – emelte ki, hozzátéve: augusztus óta azok a magyar cégek, amelyek korábban itt voltak a szerb piacon, növelni tudták a kivitelt, sőt meg tudtak jelenni új magyar cégek is.

Magyarázata szerint Budapest a szerb mezőgazdasági illetékesektől arra kért támogatást, hogy a feleslegessé vált árut Szerbiában tudja értékesíteni. ‘A korábbi egyeztetésünk eredménnyel járt, mert jelentősen növekedett a magyar cégek szerbiai exportja’ – részletezte Budai Gyula. Jelezte: ez főleg a feldolgozott élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök, vízi szárnyasok, valamint baromfi- és sertéshús Szerbiába történő exportjának növekedését jelenti.

Annak a felesleges árumennyiségnek egy részét, amely az orosz embargó által Magyarországon keletkezett, Szerbiában tudtuk elhelyezni – taglalta a miniszteri biztos.

Danilo Golubovic, a szerb mezőgazdasági miniszter helyettese a keddi találkozót követően az MTI-nek kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország gazdasági kapcsolatai soha nem voltak még olyan jók, mint most. Elmondása szerint, a magyar miniszteri biztossal beszéltek a további együttműködési lehetőségekről, illetve arról, hogy a magyar cégek hogyan tudnának belépni a szerb piacra, illetve komoly befektetéseket tenni az országban, főleg a Délvidéken, ahol jelentős számban élnek magyarok.

Magyarország Szerbiából az utóbbi időszakban mezőgazdasági szempontból a legnagyobb értékben cukrot, napraforgómagot, kukoricát, melaszt, tollat és sört importált. A Szerbiába irányuló magyar export fő terméke az élő és fagyasztott sertés, a töltött és töltetlen kakaós tömb, a gyümölcscukor, a napraforgóolaj, a különböző étrend-kiegészítők, valamint a kutya- és macskaeledel volt.(MTI)

  

Hasonló bejegyzések