A szerb állam a lopott autókkal is szabadon kereskedik
A vámon tartott árverések alkalmával az állam évek óta lopott autókkal is kereskedik, noha az állami szervek képviselői tudják, hogy tulajdonosaik, illetve a nyugat-európai biztosító társaságok kerestetik azokat.
Az a gyakorlat, hogy az állami szervek nem juttatják vissza az ellopott autókat tulajdonosaiknak, hanem nyilvános árveréseken bocsátják áruba, már több éve tart. Bizonyíték erre az az átirat, amelyet az igazságügyi minisztérium küldött 2007-ben a vámigazgatóságnak. A dokumentumot az akkori igazságügyi miniszter helyettese, Snežana Malović írta alá. Eszerint amennyiben az áru, illetve gépjármű szabálysértés tárgya, abban az esetben a szabálysértési szerv dönthet, hogy a járművet “megsemmisíti, eladja vagy átadja egy érdekelt szervnek vagy szervezetnek”.
A dokumentumban az is szerepel, hogy amennyiben a vámon árverés útján olyan árut értékesítenek, amely a vámtörvények megsértése útján jutott birtokába, a vámhivatalnak nem kötelessége az árut visszajuttatni tulajdonosának függetlenül attól, hogy külföldi vagy szerbiai állampolgárról van szó, ám az áru tulajdonosan indíthat pert a szerbiai bíróságokon kártérítési igénnyel, persze, nem a vámhivatallal, hanem a szabálysértés elkövetőjével szemben. Konkrét esetben ez azt jelenti, hogy ha valaki tudtán kívül lopott autót vásárol külföldön, azt az országba való belépéskor elkobozzák a vámon, majd árverésen értékesítik azt, akkor a pórul járt vásárló nem a vámosokat kell perelje, hanem azt a külföldi állampolgárt, akitől a lopott járműt vette. Így a gyanútlan vásárló évekig tartó perbe bonyolódik, miközben az állam eladja gépkocsiját.
A vámigazgatóság azzal védekezik, hogy a vámügyi szerveknek kötelességük tiszteletben tartani a bírósági döntéseket és ezekkel összhangban kell eljárniuk akkor is, ha lopott járművekről van szó.
Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt bevezették azt a gyakorlatot, hogy értékesítés előtt tájékoztatást kérnek a belügyi szervektől, körözés alatt áll-e valamelyik, árverésre szánt jármű. A 942 jelenleg értékesítésre váró gépjármű közül 25-ről derült ki, hogy körözik. Ami azonban nem akadályozza meg azt, hogy ez a 25 kocsi is ne legyen elárverezve.
Az állam pedig, hogy megvédje magát, nyilatkozatot írat alá a vásárlóval, amely értelmében a vásárló tisztában van azzal, hogy az általa vásárolt jármű akár bűncselekmény tárgya is lehet.
Az egész elképesztő történetben az a legelképesztőbb, hogy az illetékes intézmények egymásra hárítják a felelősséget. A belügy a vámhatóságokra, a vámhatóság a bíróságokra, s így oda-vissza, ahelyett, hogy azonnal hatállyal leállítanák a bűncselekményből származó gépkocsik értékesítését. Így tényként kell kezelni, hogy az állam, tudatosan bocsátja áruba ezeket a járműveket.
VajdaságMa nyomán T. T.