Hazudtak Nikolić repülőgépének kényszerleszállásával kapcsolatban is?
Mint arról már beszámoltunk, Tomislav Nikolić gépe, amellyel a Vatikánba indult, motorhiba miatt visszafordult, és Belgrádban kényszerleszállt.
Nos, úgy látszik, ez csak egy a sok hazugság közül, amit a szerb kormány megpróbál elsütni. Legalábbis ami jelen esetben a motorhibát illeti. Vagy mégsem? Talán mégis igaz, hogy meghibásodott a gép, de ezt nem lehet beismerni?
A szerb kormánytól azt az információt közölték, hogy a francia gyártmányú Falcon 50-es típusú gép valójában kifogástalan műszaki állapotban volt, a kényszerleszállásra egészen más okok miatt került sor.
Azt állítják, hogy a gép személyzete által felszolgált kávé kiömlött a repülőgép műszerfalára. Ekkor a pilóta és a stewardess megpróbálták letörölni a műszerfalat, miközben véletlenül aktiválták a gép fékszárnyait. Ennek következtében a gép elkezdett rázkódni és veszítette a magasságát.
A pilóta – a tragédia elkerülése céljából – kézi üzemmódra váltva próbálta stabilizálni a Falcont. Mintegy tíz másodperc múlva ez sikerült is neki, de a hagyományos repülési eljárások megszegése miatt a gép visszafordult, majd Loznica felett berepült a szerb légtérbe, ezután pedig Belgrádban landolt.
A szerb légügyi hatóságok is megerősítették, hogy a gép kifogástalan műszaki állapotban volt. Ezzel szemben Nikolić tanácsadói – Stanislava Pak, Ivan Mrkić és Oliver Antić – a gép motorhibájával magyarázták az esetet.
– A gép erősen remegett, és zuhanni kezdett, igazi drámát éltünk át odafent, de a pilóta lélekjelenlétének köszönhetően sértetlenül szálltunk le – mondja Mrkić.
Nos, ki hazudik? Mert szemmel láthatóan valaki ismét ködösít. Vajon a „korrigált”, legújabb közlemény igyekszik elkendőzni a szerb légiflotta erősen kifogásolható állapotát? Ismét a személyzetre hárítva a felelősséget?
Hiszen a nemrégi helikopterbaleset árnyékában történt az incidens…
F.J.