Külföldi tejáradat: az EU a szerb kormány áldásával megpecsételi a délvidéki gazdák sorsát?
A tejpor behozatala az EU-ból akkor, amikor a délvidéki gazdák napi szinten 200 ezer liter tejtöbbletet képesek kitermelni, enyhén szólva katasztrofális lépés. Nem csoda, hogy az itteni gazdák a fékevesztett importot egyenlőtlen, igazságtalan versengésnek minősítik, amely során kevés esélyük marad, hogy érvényesüljenek a hazai piacon.
– A szerbiai tejipar kénytelen szembesülni az európai tejtengerrel, amely eláraszthatja az itteni piacot – hangsúlyozta Josip Dulić györgyéni gazda, aki egyúttal a Vajdasági Tejtermelők Központi Szövetségének tagja. Dulić több mint két évtizede foglalkozik szarvasmarha-tenyésztéssel, illetve tejtermeléssel.
– Manapság külföldről olyan termékek áramlanak be az országba, amelyek az itteni előállítási árnál is sokkal olcsóbbak. Ilyen körülmények között nem tudunk versenyképesek lenni. A Mezőgazdasági Minisztériumban azt állítják, nem képesek hatni erre a folyamatra, ami azonban nem fedi a valóságot. A meglevő törvényes előírások elvileg lehetővé teszik az illetékesek számára, hogy megvédjék a hazai termelést, de a jelek szerint ez valakinek nem áll érdekében – emelte ki Dulić, aki 170 fejőstehénnel rendelkezik. Mint mondta, a sajt, a vaj és újabban a tejpor importja az uniós országokból közvetlen veszélybe sodorta a kisebb hazai gazdaságokat. Az itteni termelők a végén majd kiöntik a tejet, miközben a fogyasztók rosszabb minőségű behozatali tejet fognak inni, állítja.
– Az Európai Unió nemrég megtiltotta Boszniának 23 ezer tonna friss tej exportját. Pontosabban: az uniónak nem kellett az onnan származó tej, amely végül Szerbiában kötött ki. Az itteni emberek úgyis mindent lenyelnek – szögezte le Dulić.
Mondani sem kell, hogy ezúttal is a délvidéki magyar gazdák járnak legrosszabbul, hiszen ők cipelik a hátukon szinte az egész szerbiai mezőgazdaságot. A VMSZ pedig a szerb kormány részeként hagyja, hogy tönkremenjenek.
VRTV nyomán K. P.