Történelmi filmhíradók XIII. rész
Nemrég új multimédiás sorozatot indítottunk útra szellemi menedékhelyünkön a Délhír Portálon.
A rendhagyónak számító új sorozatunkban olyan archív, eddig ritkán látott történelmi felvételeket mutatunk be, amelyek az 1931 és 1943 közötti időszak délvidéki történéseivel, eseményeivel foglalkoznak.
A sok órányi film- és kultúrtörténeti kincs a Filmhíradók Online-on került először teljes egészében feldolgozva. Fontosnak tartottuk, hogy a filmhíradók közlésével a délvidéki nagyközönség elé tárjuk múltunk/történelmünk egy-egy elfeledett eseményét, pillanatát.
A Magyar Világhíradók felújítását és digitalizálását a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) végezte, az online archívum életre hívója pedig a Neumann Nonprofit Kft volt.
Az Első Újvidéki Nyári Kereskedelmi Szabadegyetem megnyitása
Újvidéken a Keleti Kereskedelmi Főiskola márványcsarnokában ünnepélyesen nyitották meg az első újvidéki Nyári Kereskedelmi Szabadegyetemet.
Új emlékmű Zentán a hősi halált halt Horthy István kormányzó helyettes emlékére
Zenta városa emlékművet állított a hősi halált halt vitéz Horthy István kormányzóhelyettesnek. Zentai Tóth István szobrászművész alkotását vitéz Lukács Béla miniszter avatta fel.
Korábbi videóink ide kattintva tekinthetőek meg: Történelmi filmhíradók I., Történelmi filmhíradók II., Történelmi filmhíradók III. rész, Történelmi filmhíradók IV. rész, Történelmi filmhíradók V. rész, Történelmi filmhíradók VI. rész, Történelmi filmhíradók VII. rész, Történelmi filmhíradók VIII. rész, Történelmi filmhíradók IX. rész, Történelmi filmhíradók X. rész, Történelmi filmhíradók XI. rész, Történelmi filmhíradók XII. rész