PilotEgyéb 

A szerb pilóták részegesek, a gépük műszerfala felett kávéznak, és találomra nyomogatják a gombokat

PilotTomislav Nikolić szerb elnök pénteken a kormány Falcon típusú gépén elindult vatikáni látogatására, majd visszafordult, mivel a pilótakabinban „kilöttyent a kávé”.

Nos, erről már egyszer beszámoltunk, ugyanakkor a hivatalos vizsgálat azóta megerősítette ezt a verziót, ami arra kényszerít, hogy még egyszer szót ejtsek az esetről.

Eszerint a következő történt: a kétmotoros kormánygépen a másodpilóta VÉLETLENÜL a vezérlőpanelre öntötte a kávéját, és amikor megpróbálta felitatni, akkor (ismét) VÉLETLENÜL megnyomott egy vészjelző gombot, ami miatt a Falcon az Adriai-tenger felett hirtelen elkezdett süllyedni. (Miért kezdene el süllyedni egy gép a vészjelző gomb megnyomására? Csak úgy mellékesen. Akit érdekelnek a technikai részletek egy Falcon típusú géppel kapcsolatban, az nézzen utána! Persze, az ilyen véletlenek nem csak ennél a típusnál kizártak.) Amikor pedig a pilóta emelte volna a gépet, akkor VÉLETLENÜL leállt az egyik motor.

A pilóta ekkor úgy döntött, semmit sem bíz többé a véletlenekre, és visszafordította a gépet Belgrádba.

Ezáltal meghiúsult Tomislav Nikolić és Ferenc pápa találkozója, amit eleinte a motorhibával magyarázott a kormány, de utána az alaposabb vizsgálat megtalálta a felelőst, vagyis a másodpilótát, akit határozatlan időre fel is függesztettek. Egyébként korábban már mindkét szerb kormánygéppel voltak problémák, de Aleksandar Vučić kormányfő szerint a mostani eset sem indokolja, hogy lecseréljék őket, illetve pénz sincs erre.

A hibás tehát ismét a személyzet, ezúttal azonban nem ittasság a vád, mint a helikopter esetében, szimplán „csak” gondatlanság.

Nos, ennél átlátszóbb hazugságot igazán nehéz lenne kitalálni…

F.J.

 

Hasonló bejegyzések