Itt a vége a szlovák történelemhamisításnak?
Tárgyilagosabb történelemszemléletet magáénak valló új szlovák történésznemzedék van felnövőben, amely már nem ragaszkodik foggal-körömmel „František Rákoci” (Rákóczi Ferenc) vagy „Matej Čak” (Csák Máté) erőszakos elszlovákosításához, és azt is tudja, hogy az „ősszlovák” Morva Birodalom csak egy mítosz; de sok időbe telik majd, mire – legyőzve az aktuálpolitikai megfontolásokat – a friss szél a történelemkönyveket is kiszellőzteti.
A Magyar Nemzet megkereste Demmel József szlovakista történészt, Szarka Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársát és Ábrahám Barnát, aki – szintén az MTA Történettudományi Intézetén belül – jelenleg a világháborús centenárium kapcsán végez kutatásokat. Az ő segítségükkel szerették volna tisztázni, hogyan kerülhetett a táblára a 18. században országként hírből sem ismert Szlovákia, illetve ennek kapcsán rákérdeztünk arra is, hogyan kaptak szlovák nevet például középkori vagy reformkori nagyjaink. Hogyan lett például Ľudovít Košut Kossuth Lajosból.
Tulajdonképpen az 1848-as magyar forradalom szlovák kortársainak körében élt az az erős meggyőződés, hogy Kossuth szlovák származású volt: nemzetelhagyónak, árulónak tekintették, ez az elképzelés pedig stabilan meggyökerezett a köztudatban is – mondta el Demmel József. Ugyanakkor a forrásokból egyértelműen kiderül, hogy bár Kossuthék korábbi generációinak anyanyelve a szlovák volt, a forradalom vezetőjének családjában már a magyar volt a beszélt nyelv. Kossuth Lajos György nevű nagybátyja viszont a család eredeti, Turóc vármegyei székhelyén maradt, és szlovák anyanyelvűként a szlovák nemzeti mozgalomhoz csatlakozott. Ez a két tényező mosódott össze a szlovák történetírásban korábban, és ebből alakult ki a szlovák Kossuth mítosza – tette hozzá a történész.
Magyar Nemzet nyomán F. F.
