Egyéb 

Új védjegy: Made in Bánát

Made in Banat védjeggyel láthatják el a termékeiket csütörtöktől az egykori Bánság területén működő romániai és szerbiai cégek, amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek.

A Temes megyei Kereskedelmi Ipari és Agrárkamara csütörtökön adta át az első 13 cégnek a védjegy tanúsítványát. A védjegy létrehozását az Európai Unió az IPA Románia-Szerbia határ menti együttműködési program keretében támogatta. A program célja a térségben működő kis- és középvállalatok versenyképességének a növelése. A védjegyet azok a cégek használhatják, amelyek az egykori Bánság területén fejtik ki tevékenységüket, és egyebek mellett minőségi és környezetvédelmi tanúsítvánnyal rendelkeznek, vagy igényelték ezek beszerzését. Elsőként öt romániai és nyolc szerbiai cég használhatja a Made in Banat védjegyet.

http://mandiner.hu/attachment/0116/115047_banat.jpgA romániai cégek között hőszigetelő nyílászárókat, és fürdőköpenyeket gyártó vállalat, a szerbiaiak között pancsovai nemesvakolatot, nagybecskereki napraforgóolajat, és nagykikindai paprika őrleményt gyártó cég is van.(MTI)
 
    
 

Hasonló bejegyzések