Embertelen erőszak uralkodott a bevándorlókkal elsüllyedt hajón
Az emberkereskedők kegyetlenségéről számoltak be az illegális bevándorlókat szállító és Líbia partjainál vasárnap felborult hajó túlélői az ügyben vizsgálatot indító szicíliai ügyészségnek.
A baleset 27 túlélőjét a szicíliai Cataniába szállították. Az olasz ügyészségnek tett beszámolóik szerint a Líbiából indult és az olasz partok felé tartó 20-30 méter hosszú halászhajón „embertelen kegyetlenség uralkodott”.
A számos különböző afrikai országból Líbiába érkezett menekülteket először a fővároshoz, Tripolihoz közeli egyik tanyán tartották fogva; 1000-1200 embert, akiket botokkal vertek, ha nem engedelmeskedtek. Többen belehaltak a bántalmazásba és nélkülözésbe.
A Földközi-tengeren való átkeléshez először teherautókkal a líbiai tengerpartra vitték őket, majd innen gumicsónakokkal szállították az embereket az útra kiválasztott halászhajóra. A túlélők elmondták, hogy egy fiatal fiú felállt a gumicsónakban és elmozdult a helyéről, ezért lelőtték és holttestét a tengerbe dobták.
A halászhajó a líbiai partoktól 110 kilométerre borult fel. Az ügyészség szerint a balesetet az okozta, hogy a vízi jármű „határtalanul tele volt zsúfolva”, és a hajót irányító emberkereskedő rosszul manőverezett. Háromszor is nekiütközött a bevándorlók segítségére siető portugál teherhajónak. A becslések szerint a halászhajóra több mint 750 embert szorítottak fel.
A túlélők elmondták, hogy az őket kísérő két emberkereskedő a halászhajóról mobiltelefonos kapcsolatban volt a líbiai emberkereskedő szervezet vezetőivel. A két férfi a túlélők között érkezett meg Szicíliába, ahol őrizetbe vették őket.
A hajón utazó illegális bevándorlók fejenként 1000-7000 euró (!) közötti összeget fizetettek az olasz partokra való eljutásért. A több mint 750 ember közül mindössze huszonnégy holttestét találták meg: ezeket Máltára szállították.
Az ENSZ és a Nemzetközi Migrációs Szervezet komplex választ követel a migrációra Európától
Európának sürgősen létre kell hoznia egy hatékony mentőmissziót és komplex módon kell reagálnia a migrációs válságra, ideértve azt is, hogy az eddiginél lényegesen több menekültet fogad be – hangoztatta csütörtökön egy genfi közös közleményben az ENSZ és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
„A Földközi-tenger térségében eposzba illő tragédia bontakozik ki” – vélekedtek az aláírók, és elégtelennek minősítették azt a tízpontos tervet, amelyet az Európai Unió jelentett be hétfőn, s amelyet a csütörtöki, rendkívüli uniós csúcson vitatnak meg.
„Az Európai Unió válaszának messzebb kell mennie a mai minimalista megközelítésnél…, amely arra összpontosít, hogy megakadályozza a bevándorlók és menekültek érkezését a partjaira” – hangsúlyozták.
A megnövelt finanszírozás nem pótolja a tavaly beszüntetett olasz missziót, amelynek azért vetettek véget, mert más uniós országok elzárkóztak attól, hogy fizessenek érte. A Mare Nostrum megmentett több mint százezer életet – emlékeztettek.
Az ENSZ és az IOM közös nyilatkozata felszólított arra, hogy „sürgősen, halogatás nélkül fogadjanak el a Mare Nostrummal összemérhető kapacitású, állami irányítású, erőteljes, megelőző jellegű, eszközökkel jól felszerelt kutatási és mentési műveletet, amelynek világos megbízatást adnak az életek mentésére”.
A csütörtöki nyilatkozat aláírói: Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Zeid Raad Al-Hussein, az ENSZ emberi jogi biztosa, Peter Sutherland, az ENSZ migrációs ügyi különmegbízottja és William Lacy Swing, az IOM igazgatója.
Szerintük az Európa partjait elérni akaró összes migráns és menekült biztonsága és emberi jogai kell, hogy az előtérben álljanak az európai válaszintézkedésekben, amelyeknek foglalkozniuk kell az összetett tényezőkkel, amelyek arra kényszerítik az embereket, hogy elmeneküljenek Afrikából, Ázsiából és a Közel-Keletről.
„A törvények betartásának kikényszerítése önmagában nem oldja meg a rendezetlen vándorlás ügyét, hanem csak fokozza a kockázatokat és visszaéléseket, amelyekkel a migránsok és menekültek szembesülnek” – figyelmeztettek.
(MTI nyomán)